Kiemelt hírek
A pápa a fegyverek zajának elhallgatását sürgette a harctereken és a városokban is
A vérontás, a fegyveres konfliktusok és az éhínség megállítását kérte Ferenc pápa a világtól húsvétvasárnapi Urbi és Orbi üzenetében, hagyományos ünnepi miséje után.
Az emberiség ne maradjon rideg és közömbös
A csupán órákkal korábban elkövetett Srí Lanka-i robbantásos merényletekkel kapcsolatban a katolikus egyház vezetője azt mondta: „együttérez ennek a kegyetlen erőszaknak az áldozataival, akiknek húsvétkor fájdalmat kell elszenvedniük és gyászolniuk kell”.
Olasz nyelvű beszédében Ferenc pápa azt kérte, korunk számos szenvedésével szemben az emberiség ne maradjon rideg és közömbös. Az egyházfő a fegyverek zajának elhallgatását sürgette nemcsak a harctereken, hanem a városokban is. A nemzetek vezetőihez fordulva a fegyverkezés leállítását sürgette.
A rászorulók, szegények, munkanélküliek, kirekesztettek befogadását szorgalmazta, azokkal együtt, akik „ajtóinkon kopogtatnak kenyeret, menedéket, méltóságuk elismerését keresve”.
Közömbösség helyett politikai megoldást
A világ konfliktus dúlta térségei közt Ferenc pápa elsőként Szíriát említette. Hangsúlyozta, hogy a régóta tartó háborúba a világ egyre inkább beletörődni tűnik. Az egyházfő a közömbösség helyett politikai megoldást sürgetett a humanitárius helyzet megoldása, a menekültek hazatérése érdekében.
A közel-keleti térséget megosztó feszültségekről szólva a pápa a harcoktól és éhezéstől szenvedő Jement emelte ki.
Az izraeli és palesztin politika vezetőitől békét és stabilitást sürgetett.
Megbékélést kért
Fegyverletételt szorgalmazott Líbiában, a konfliktusok megállítását az afrikai Burkina Fasóban, Maliban, Nigerben, Nigériában és Kamerunban, valamint Szudánban. Új történelmi fejezet indítására szólította fel Dél-Szudán politikai, társadalmi és vallási vezetőit a nemzeti megbékélés érdekében.
Megbékélést kért a konfliktustól szenvedő Ukrajnának is, humanitárius kezdeményezések és a tartós béke megteremtésével.
A pápa külön megemlékezett Venezueláról, ahol az erőszak leállítását és a lakosság megsegítését sürgette. Minél előbbi békés megoldást sürgetett emellett Nicaraguában.
A beszéd után Ferenc pápa húsvéti Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és a világra.
(Forrás: MTI)
https://varosikurir.hu/ferenc-papa-ingyenes-klinikat-nyitott-a-hajlektalanoknak/
Szerző
Friss
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?