Kiemelt hírek
A katolikus egyház és a pápa is enged a vírusnak – szentesti mise korábban
A katolikus egyház feje a pápa december 24-én este fél nyolctól mutat be misét, vagyis a megszokottnál két órával korábban, a járványhelyzetben este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt – közölte a Vatikán csütörtökön.
Csökkentett létszám
Szenteste korábbra hozták a mise kezdetét a Szent Péter-bazilikában is, ahol 2009 óta a december 24-i szertartást minden évben este fél tíztől mutatták be.
A korábbi időpont az egész országban este tíztől életbe lépő kijárási tilalom miatt vált szükségessé.
Ferenc pápa a szokásos helyszínen, a Szent Péter-bazilikában pontifikálja az interneten is közvetített misét. A bazilikába legfeljebb száz résztvevőt engednek be, közöttük a hívőket előzetes foglalással.
A vatikáni program szerint december 25-én délben Ferenc pápa a bazilikában mondja el ünnepi beszédét, majd karácsonyi Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. Utóbbit a pápa a bazilikának a Szent Péter térre néző lodzsájára szokta elmondani, de Ferenc pápa már húsvétkor is a bazilika belsejében mondta el üzenetét. Így a téren elkerülik az esetleges tömörülést.
Kijárási tilalom és miserend
A Vatikán a járványhelyzet februári kezdete óta alkalmazkodik az olaszországi egészségügyi előírásokhoz. Az ünnepekre vonatkozó szigorú járványkorlátozások értelmében december 25-én a városok, települések közötti közlekedés is tiltottnak számít.
Az olasz püspöki kar (Cei) korábban már bejelentette, hogy a december 24-i esti vigíliát és miséket a tíz órakor kezdődő kijárási tilalomhoz igazítják, vagyis korábbi időpontra helyezik át őket. A minél nagyobb számú résztvevő érdekében, ahol ez lehetséges, már délutántól egymás után több misét mutatnak be. A templomokban biztosítják a hívők közötti távolság betartását. A Cei hangoztatta, hogy az utóbbi években a december 24-i szertartások kezdetét egyébként is korábbra tették át az idősebb személyek, valamint a többi hívő hazatérésének megkönnyítésére.
Magyarországon egyenlőre nem tudni miként alakul a karácsonyi istentiszteletek rendje különös tekintettel a december 24-i éjféli misékre.
Szerző
Friss
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját