A párbeszéd nem pártbeszéd

Október 13-án, „nem kicsit, nagyon” megbicsaklott, nem csak a Fidesz, de annak eddigi erőssége a kommunikáció is. Persze az is lehet, hogy eddig tartott a nem régen meghalt Finkensteinnek a gyűlöletbeszéd pápájának a hagyatéka, és a fiuk most kapkodnak. Lehet, hogy nem is olyan tehetségesek, csak a rabolt milliárdokból meg tudták venni a téma „legkiválóbb” szakemberét?

Hosszú évekig szerkesztettem, vezettem közszolgálati televíziós műsorokat

Ezekben a műsorokban nem csak a regnáló politikusoknak, de az ellenzéknek is módja és lehetősége volt ugyanakkora terjedelemben megszólalni. Megtapasztaltam, milyen hogy a jobbnak bal vagyok, a balnak pedig jobb.
Egyetlen dolgot tartottam szem előtt: a köz szolgálatát. Ma sincs másképp. Az ára sem kevés.
Olyan országban élünk, ahol a mindenkori hatalom mindig megmutatja a valódi arcát. De csak azok látják , akiknek a szeme nem csak akkor akar látni, ha őket éri jogtalan sérelem, hanem a környezetükben bárkit.
Egy élhető országban ez természetes.
Mint ahogy az is természetes, hogy létezik a sajtószabadság, ami nem azonos az elvtelen propagandával, és nem azonos a pártszolgálattal. Valamire való kormány a jogos kritikát becsüli és igényli azt, korrigálja a hibákat, és a társadalom valamennyi rétege számára működőképes alternatívát kínál.
Az állampolgárok nem hülye alattvalók, nem szolgák és nem biodíszletek egy demokráciában. Párbeszéd van és nem pártbeszéd. Hogy most mi van, ki-ki eldöntheti.
De aki nem tanul sem a múltból, sem a jelenből, az ugyanaz marad ugyanúgy.