Kerítésen innen
A Puskás Aréna áldás, vagy átok? – Horváth Csabát kérdeztük

Ahogy mi is megírtuk, pénteken alighanem ugyanúgy – ha nem jobban – elesik a főváros, mint az Erdogan-látogatáskor. A legérintettebbet, Horváth Csabát, Zugló polgármesterét kérdeztük.
Hatvanan a vártán
– Kezdjük a címben is feltett kérdéssel: Zuglónak a Puskás Aréna áldás, vagy átok?
– Szívesen lennénk mi, zuglóiak is vendégek egy, a város szélén épült stadionban. Tény, hogy ez egy nagyon elegáns beruházás, hatalmas presztízs, ami viszont igen sok gondot és problémát is okoz.
– A mai nappal a kerület vezetésének mi a teendője?
– Nagyából hatvan fővel készülünk annak érdekében, hogy az esemény a lehető leggördülékenyebben folyjon le. Ezek a kollégáink részben a lezárt háromszög környékén, a kordonhoz és nem a stadionhoz közelebb lesznek bevetve, valamint a kordonon kívül a lezárt utcákban. Azért ott, mert gondoljuk csak végig, hányan nem veszik figyelembe más esetekben is a felhívást, hogy ne jöjjenek autóval. Borítékolhatjuk, hogy ez most is így lesz, az igazi problémák tehát a lezáráson kívül lesznek, ezek megoldásában szeretném, ha segítenének a munkatársaink.
Ez a lezárás legalább a gyalogosokat nem érinti
– Összehasonlítva az Erdogan-látogatás okozta közlekedési attakkal, hogy minősítené a mait?
– Egy kicsit talán kevésbé lesz megterhelő, hiszen nem az egész várost zárják le, „csak” egy kisebb részét, és ami még talán ennél is fontosabb, ez a gyalogosokat nem érinti. Nem történhet olyan, mint akkor, hogy hiába látta a saját lakása ablakát valaki miközben kisfia kezét fogva sietett haza, nem engedték tovább. Ez a lezárás a gyalogosokat nem érinti.
– Mint friss polgármester, hogy látja az együttműködés lehetőségét például a rendőrséggel?
– Egyelőre kiváló, az első hívó szóra jöttek, mindent átbeszéltünk, végigvettük a várható kockázatokat és, hogy melyikünk mit tegyen ezek ellen. Persze azt sem szeretném elhallgatni, hogy szerencsésebb lett volna a kerületet már korábban is jobban bevonni a tervezés folyamatába. Az egy nagyon fontos ígéret, hogy a stadion évente mindössze tizenkét alkalommal lenne használva ilyen nagy rendezvényre, a többit pedig igyekszünk sokkal kisebb felhajtással megoldani.
– Ott lesz a nyitómeccsen, kapott meghívót?
– Igen, kaptam meghívót, ott is leszek, de nem bent a stadionban, hanem kint segítem a munkatársaim munkáját.
– Mit saccol, mi lesz a meccs végeredménye?
– Nem szeretnék nemzetietlen lenni, ezért mint örök optimista, 1:0 magyar győzelmet. Hajrá Magyarország!

Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- Orbán: „megvédtünk mindent, amit elértünk (…) ennyit tudok vállalni – ha ez elég győzünk, ha nem elég, akkor is” – Árad az MCC!
- SMS-horoszkóp vasárnapra
- Hadházy és csapata vendégségbe érkezett Orbánhoz – Hatvanpuszta, a magyar Versailles
- Tovább… hová? Dopeman 51 éves korára elérte, ami kerítésen belül elérhető: le a Fidesz-kalappal…..
- Milyen eredeti! Kocsis Fidesz-frakcióvezető jelentette: megalakult a Zebra Digitális Polgári Kör
- Tarjányi Péter: nyugalom, ez nem a háború, hanem a figyelmeztetés nyelve
- Nekem úgy tűnik, Orbán összekeveri az ultit a csapd le csacsival. Már nincs több lap a kezében. Ő lett a parti főcsacsija – Heti Lendvaiságok….
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?