Kerítésen innen
A rendőrség nem viccel – egy napot adott a „jobbító javaslatok” kitörpölésére az állománynak
Mit gondolnak, mennyire vehető komolyan az olyan munkaadói érdeklődés arról, hogy mivel javíthatná a dolgozók munkahelyi körülményein, aminek átgondolására össze-vissza egy napot adnak?
Érdekel, de nem nagyon…..
Meghökkentő dokumentumot közölt egy rendőrséggel foglalkozó Facebook-csoport, a TrollPolice. A dokumentum tanúsága szerint a rendőrség
„az állomány megtartása érdekében”
felméri, hogy hogyan lehetne javítani a munkahelyi közérzeten, és várja a jobbító javaslatokat az alacsonyabb rangú vezetőktől.
A kezdeményezés hatékonyságát erősen ronthatja, hogy minderre egy napot adott a Belügyminisztérium.
Egy kommentelő szerint:
„Közérzetjavító intézkedések kezdetnek: emberhez méltó bér, túlórára kötelezés eltörlése, leterheltség fokozatos csökkentése, az állomány lakhatásának elősegítése… ultima ratióként a kötelező hittan bevezetése, mert ez az állomány lassan már senkinek nem hisz..”
Névvel vállalva írta meg véleményét egy tűzoltó,
hogy miért hagyta ott a munkáját. Füredi Ferenc írását az Egységes Tűzoltó Szakszervezet honlapján tették közzé.
Mint írta, akkora volt a létszámhiány, hogy már az éves szabadságait sem tudta kivenni, minden évben tolták maguk előtt az egy évvel korábbi szabadnapjaikat. Ezen kívül 11 év munka után is csak 190 ezer forintot keresett, ráadásul ez már a pótlékokkal együtt számolt bére volt.
Ráadásul miután megszüntették a korai nyugdíjba vonulás lehetőségét,
„nem láttam magam 50-es éveimben ebben a szakmában, és jó eséllyel nem is tudtam volna úgy teljesíteni, mint a 20-as éveimben”
Ezzel szemben a BM véleménye szerint…
Vadai Ágnes (DK) cirka egy éve két kérdést tett fel a Belügyminisztériumnak, amire feltehetően pontos számokat várt. Pintér Sándor miniszter válaszolt, szó szerint idézzük, mit:
Az érintett szervek az eredményes feladatellátásukhoz szükséges létszámmal rendelkeznek.
Most akkor kinek higgyen a köteléken kívüli, egyszerű állampolgár? A dolgozóknak, akik nap, mint nap terepen vannak, vagy a főfőnöknek, aki az irodájában csücsül?
Szerző
Friss
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
- Hadházy: jó lenne, ha csak kitaláltam volna, vagy álmodnék, de ez a kőkemény magyar valóság 2024 Orbániájában
- Fülöp Attila, Orbán Viktor államtitkára újra szerzett pártízezer szavazatot a TISZA Pártnak
- „Na de én nem vagyok Fidesz-káder” – mondta Havas Henriknek az ismerőse
- Lehet a pénztárhoz fáradni Gönczi úr kérem – A kormánypárti „újságírás” diszkrét bája
- A hétvégén bekeményít az időjárás