Banánköztársaság
A rothadás bűze
Megnéztem a Fekete pont című filmet, és utána jó ideig kábultan üldögéltem a fotelben. Ez a film pontos látlelet a 21. század első negyedének végén a magyar közoktatásról, tágabb összefüggésben az egész mai magyar társadalomról. És aki végig nézte, majd felébredt a kómából, levonhatja a következtetést: mindazok, akik tudatosan előmozdították, vagy csak engedték, hogy a társadalom, s benne az oktatás ilyen állapotba kerüljön – köztörvényes bűnözők!
Vagyis köztörvényes bűnözők vagyunk mindannyian
Főbűnösök, akik az oktatást (az országot) tervezik, szervezik, irányítják és (nem) pénzelik. De vádlottak vagyunk mi is, akik ezt nézzük, látjuk és tűrjük és megfizetjük a vérszívók által kirótt adókat. De ügyészek, bírák és tanúk is vagyunk egyszerre, mert a Fekete pont alkotóival együtt legalább világgá kiáltjuk: ebben az országban borzasztóan bűzös rothadás terjed, aminek forrása első helyen a Karmelita kolostor, és ez tovább nem tartható, nem tűrhető.
Nem tisztem a filmről kritikát írni,
művészi erényeit vagy gyengéit elemezgetni, és nem fogom a tartalmát sem ismertetni, mert ezt a filmet meg kell nézni, s aztán ki-ki a maga ítélete szerint dönthet róla. De az utolsó képsorokat követően döbbenünk rá: nem mozit láttunk, hanem a való életet a maga pőre, mindennapi igazságában. És szörnyű szembesülni a tényekkel. S ha már levegőhöz jutottunk, elmélázhatunk azon:
vajon azok, akik itt közvetlenül, az írott jog szerint felelősek (most csak) az oktatás állapotáért, tudják-e, hogy átlagos iskoláinkban (de talán még a jobbakban is) a nemzet utánpótlását, nemzedékek egész sorát taszítják tudatlanságba, reménytelenségbe?
Hát persze, hogy tudják, hiszen az elit csemetéit kivéve ez lehet a cél! Túlterhelt, kiszolgáltatott, rosszul fizetett oktatók fásulnak bele a munkába, a gyerekek lexikális tudása is alig gyarapodik, és nem tanulnak meg sem gondolkodni, sem tanulni sem szeretni. És ha akad egy-két tanár, aki tud is, akar is tanítani, aki szereti is a gyerekeket, azokat a rendszer kiveti magából.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
És ezt látjuk mindenütt
Az abszolút és a relatív elnyomorodás minden jele mind szembetűnőbb Magyarországon. Orbán Viktor szemlátomást úgy véli, hogy Trump hatalmaskodása elég hátszelet ad neki is újfajta fideszes hatalmaskodásra, hiszen közelednek a választások, a kormány szórja a pénzt (mindannyiuk pénzét) voksokra, kétes hasznú, környezetkárosító gyárakra, és a jó ég tudja mi mindenre. A dédunokáinknak is lesz mit fizetni. Kezes parlamentjük törvényellenes törvényeket alkot, a nagy bajuszú házmester büntetget, vagyis a Házban is tombol az önkény. És ha (a kormány szerencséjére, és szándéka szerint) kitaszigálnak minket az Európai Unióból, esetleg a NATO-ból is, alkalmasint újra megjelennek Budapest utcáin a nagy fekete autók. Az egykor már elbocsájtott légiót, vagy inkább az SA tagjait állítólag már toborozzák, a Fidesz titkos csapata a Harcosok klubja nevet viseli.
„mert a győzelemhez kellenek a harcosok”
– mondta ugyebár Orbán Viktor, a nagy harcos. (A Damjanich utcában nácicskák már megalakították a maguk „kulturális egyesületét” – horogkeresztekkel ékesítve.)
Köztörvényes bűnözők uralják tehát az országot,
akik nem engedhetik meg maguknak a hatalom elvesztését, mert például csak a hatvanpusztai majorsági idősotthon (de ezer más lopás) dolgainak feltárása sok nagyember teljes vagyon- és szabadságvesztéshez vezethet egy jobb országban – a jelenleg érvényes törvények szerint. Ezért tehát a választások közeledtével számíthatunk a csalogatás-ígérgetés, nemkülönben a megtévesztés-hazudozás-mocskos rágalmazás, a fenyegetés-megfélemlítés, jogi akadályozás minden eszközére és módszerére, mert a Fidesz és a kormány a feneketlen államkasszából meríti a pénzt a kampányra, és semmiféle erkölcsi gátlása nincs.
Ugyanakkor mi, ostoba adófizető, halandó köztörvényesek
pedig nem engedhetjük, hogy a konok, buta és erkölcstelen fideszes rablóbanda továbbra is elzabrálja és felélje az ország vagyonát, szellemi javait és teljes jövőjét, hogy Európa peremére, sőt azon kívülre sodródjunk, hogy Putyin vagy/és Trump fölöttébb kétes zsoldjába szegődjünk. A Fideszt már pokolra kívánók sokan, többen vannak, de eszközeink szegényesek. De nincs más megoldás, nincs más remény a győzelemre:
nézzünk szembe önmagunkkal, lássuk, és látva láttassuk: ennek a kormánynak, ennek a rendszernek végét kell vetnünk, mielőtt megsemmisülünk vagy polgárháborúba süllyedünk, ami végtére is ugyanaz lehet.
Szerző
Friss
- A belvárosi giga-razzia eredménye: 19 elfogás
- Hoppá, most éppen Szájer József gabalyodott Juszt László hálójába
- Vidéki prókátor: mától a szájeri tákolmány már biológiatankönyvnek sem jó, legfeljebb hittankönyvként használható
- A ‘bátrak’ az újdonságok gránitba vésése után sem tétlenkedtek, maradt még feladatuk….
- Újabb cikis ’emberarcúsítási’ kísérlet tett nevetség tárgyává két fideszes közszolgát
- Gábor György: szinte látjuk magunk előtt, amint Orbán épp most jön a templomból és tart a kocsmába
- Miska kancsó Japánban, avagy ha csinálunk valamit, csináljuk jól!
- 140 igen, 21 nem – Elfogadták az Alaptörvény újabb, 15. módosítását
- Mennyit ér egy petíció, amit még ‘Pókember is aláírhatna – Ez nem népi támogatás, hanem egy digitális maszkabál’
- Blokád a parlamentnél, ami most a fotelből élőben követhető