Connect with us

Sport

A Slovan nem csak a védekezésre akar összpontosítani, alkoholtilalom lesz a pozsonyi stadion környékén

Megosztás

A Slovan Bratislava vezetőedzője azt ígérte, hogy csapata a Budapesten megszerzett egygólos előny ellenére nem csak a védekezésre összpontosít majd a Ferencváros elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján.

Slovan
Megosztás

A Slovan Bratislava vezetőedzője azt ígérte, hogy csapata a Budapesten megszerzett egygólos előny ellenére nem csak a védekezésre összpontosít majd a Ferencváros elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján.

„Nem csak védekezni szeretnénk, gólt akarunk szerezni. Több taktikával is készültünk. Remek ellenfelünk van, de nincs bennünk félsz” – jelentette ki Vladimir Weiss, aki szerint ezúttal különösen fontos lesz, melyik együttes talál be először, mert ha a Ferencváros, akkor nemcsak matematikailag, hanem taktikailag is kiegyenlítődik a párharc.

A szlovák válogatott korábbi szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére úgy jellemezte csapata javuló formáját, hogy két hete még nem álltak készen, ezért szenvedtek meg a Dinamo Batumival a BL-selejtező első körében, melyet végül hosszabbításban múltak felül, illetve kaptak ki a szlovák bajnokság nyitányán. Ugyanakkor szerinte a Ferencváros legyőzése szárnyakat adott, ami érezhető volt a múlt hétvégén a Trencin 4-0-s legyőzésekor.

Weiss egyetértett Sztanyiszlav Csercseszovval, hogy az első meccs eredményének tudatában matematikailag a Slovan az esélyesebb, ugyanakkor a jó barátját nagyszerű taktikusnak és pszichológusnak nevezte a kijelentése kapcsán. Azt hangsúlyozta, hogy játékosainak pszichésen is erősnek kell lenniük. 

„Ez egy másik mérkőzés lesz, amely 0-0-ról indul. A saját játékunkra, feladatunkra és taktikánkra koncentrálunk. Nyomás állandóan van rajtunk, de nincs bennünk félelem, csak összpontosítunk” – jelentette ki Myenty Abena, a Slovan suriname-i védője arra utalva, hogy nem bízták el magukat az idegenbeli siker nyomán.

Abena a várható telt házzal kapcsolatban kifejtette, hogy az ilyen mérkőzésekért futballozik és bárcsak mindig az lenne a stadionban.

Csercseszov: megfelelő játékosaink vannak, hogy fordítsunk

“Elsőre sem számítottunk könnyű meccsre, de az előny birtokában talán a Slovan az esélyesebb. Viszont megvannak a játékosaink ahhoz, hogy a magunk javára fordítsuk a párharcot. Ehhez megfelelő mentalitással és tökéletes koncentrációval kell pályára lépni, mert az első meccsen kiderült, mit eredményezhet öt perc kihagyás” – latolgatta az esélyeket az MTI érdeklődésére az orosz szakember, aki azt viszont nem árulta el, hogy az egygólos hátrány tudatában azonnal támadó szellemben, vagy esetleg türelmesebb taktikával küldi pályára a tanítványait.

Csercseszov
Sztanyiszlav Csercseszov. Fotó: Molnár Ádám / Fradi.hu

Sztanyiszlav Csercseszov újságírói kérdésre kifejtette, tisztában vannak azzal, milyen atmoszféra várható. Szerinte a szlovák fővárosban ugyanúgy felfokozott hangulat és telt ház lesz, ami érdekessé teszi a párharcot.

“Remélem, mindkét szurkolótábor korrekt módon buzdítja majd a csapatát. Biztos vannak, akik revánsot akarnak venni, de egy új nap, új mérkőzés vár ránk, nem szabad, hogy a történelem befolyásolja ezt a párharcot” 

– jelentette ki Csercseszov.

Fortune Bassey az MTI kérdésére arról beszélt, hogy bár nincsenek könnyű helyzetben, mégsem érzik a nyomást, egyszerűen csak azért jöttek ide, hogy győzzenek és továbbjussanak.

A nigériai támadó szerint nehéz meccs lesz, amely mindkét gárda számára kiemelt fontosságú. Úgy vélte, a Ferencváros készen áll a feladatra, amelyet akkor tud végrehajtani, ha jó lesz a helyzetkihasználása, amire nagy hangsúlyt fektettek az elmúlt edzéseken.

Csercseszov kifejezetten örült, hogy Bassey nem érzi magán a nyomást, mert ahogy fogalmazott, akkor “sikerült levenni ezt a plusz terhet a játékosok válláról”. Azt viszont hozzátette, az mindenki számára nyilvánvaló, hogy ez nem a bajnokság, ahol 33 meccse van a csapatának, hogy elérje a célját, hanem a BL, ahol két meccsen dől el a továbbjutás, ilyen esetben pedig a nyomás “hozzátartozik a futballhoz”.

Múlt szerdán a Slovan hátrányból fordítva 2-1-re győzött a Ferencváros vendégeként, a pozsonyi visszavágót szerdán 20.30-tól rendezik. A továbbjutó már biztosan csoportkörös lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában.

A szlovák belügyminiszter arra kéri a szurkolókat, ne keverjék össze a focistadiont a szorítóval

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter arra kéri a szurkolókat, ne keverjék össze a szerdai Slovan Bratislava-Ferencváros Budapest labdarúgó-mérkőzést a szorítóval és az adrenalinsportokkal.

„Mindenkit arra kérek, viselkedjen rendesen és tartsa be a rendőrség utasításait” – tette hozzá.

Arra kérte az embereket, tartsák tiszteletben a korlátozásokat. Emlékeztetett, hogy a rendőrség biztonsági intézkedések bevezetésére készül, ügyel a közrendre, valamint a forgalom zavartalanságára. 

„A rendőrség készül a mérkőzésre, és felügyel, hogy az utcákon rend legyen. Az elsődleges cél az emberek életének és egészségének védelme, valamint a közrend fenntartása” – mondta.

A rendőrség figyelmeztetett, ha rendbontás lesz, lépni fog, és minden jogi eszközt igénybe fog venni, ha a két klub szurkolói akadályoznák a közlekedést. 

„Ezúton is arra kérjük a lakosokat, tartsák tiszteletben a rendőrség utasításait, tegyenek eleget a felszólításainak, és legyenek tekintettel a többiekre” – írta a rendőrség a közösségi hálón.

A rendőrség biztonsági intézkedéseket foganatosít a Slovan–Ferencváros meccs miatt

A pozsonyi városi rendőrség szükség esetén a térfigyelő kamerarendszer felvételeit használja fel bizonyítékként – közölte Peter Borko, a testület szóvivője. A rendőrség különleges egységei és a kutyás rendőrök is a terepen lesznek, főleg a stadion környékén, de a város más részein is sűrűbb lesz a járőrözés.

„A Ferencváros szurkolóinak érkezését az állami és a városi rendőrség, valamint a szervezők közösen koordinálják” 

– tette hozzá Borko.

Pozsony–Újváros önkormányzata alkoholtilalmat vezet be a stadion környékén, ez a mérkőzés előtt és után is érvényben lesz.

Közérdekű munkára és pénzbüntetésre ítélték a Slovan Bratislava buszának rongálóját

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 150 óra közérdekű munkára, valamint 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a harmincéves férfit, aki kedden kővel megdobta a Slovan Bratislava játékosait szállító busz ablakát – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a férfit, aki július 19-én este a X. kerületben, a Könyves Kálmán körúton lévő egyik presszó mellett állt, amikor észrevette a pozsonyi futballcsapat tagjait szállító, rendőri kísérettel érkező buszt. Beszaladt a presszó melletti bokrok közé, majd amikor a busz elhaladt előtte, a takarásából a jármű felé hajított egy követ, amely eltalálta a busz jobb hátsó ablakát.

A jármű külső üvege betört és a belső üveg is megrepedt. Az autóbuszban csaknem 1,4 millió forint kár keletkezett – közölte az ügyészség.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész ugyanis súlyosításért, felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett – tették hozzá.

Forrás: MTI / ujszo.com

A Slovan Bratislava nyert a Groupama Arénában!

Friss híreink

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Szijjártó: a pozsonyi nagykövetség hajnalig ügyeletet tart | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük