Connect with us

Sport

EYOF: Megvan az első magyar aranyérem

Megosztás

Az utolsó pillanatban egy cserét követően derült ki, hogy Elekes Tamara indulhat ebben a számban, ezért nem számított arra, hogy nyerni tud majd.

Elekes Tamara
Megosztás

Az úszó Elekes Tamara révén megszerezte első aranyérmét a magyar küldöttség Besztercebányán.

XVI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF)

A viadal honlapja szerint a hétfői első versenynapon a Vasas 2007-es születésű sportolója – aki a negyedik idővel került a fináléba – egyéni csúcsán 37 századot tudott faragni, és 4:52.69-cel komoly, több mint két másodperces előnnyel diadalmaskodott.

Elekes Tamara a versenyt követően az MTI-nek elmondta, csak az utolsó pillanatban egy cserét követően derült ki, hogy indulhat ebben a számban, ezért nem számított arra, hogy nyerni tud majd, csak „élvezni” szerette volna az úszást, ez pedig szerencsére sikerült is.    

Elekes Tamara
Elekes Tamara. Fotó: Magyarock/Szalmás Péter

Férfi 400 gyorson Kovács-Seres Hunor negyedikként csapott a célba (3:58.66). 

Ami a középdöntőket illeti, Zámbó Virág Angyal 200 pillangón 3., Szabó Dóra 200 háton 6., Kováts Alex 100 háton a 7. legjobb idővel jutott a keddi fináléba.

Az előző nyári EYOF-on, 2019-ben, Bakuban a 88 fős magyar csapat kilenc ezüst- és 12 bronzérmet nyert.

(MTI)

SPORT

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük