Kerítésen innen
A szégyen mementója: az agancskapu – Eldugták a keszthelyi Helikon parkjába
A világ egyik legízléstelenebb alkotását a sok ezer állat agancsából készített agancskaput, mára a legnagyobb közösségi oldal tanúsága szerint a keszthelyi Helikon kastély parkjának szegletében állították ki (dugták el).
„Egy a természettel” hazug címmel rendezték meg 2021 szeptemberében azt a kiállítást amelyet vadászati világkiállításnak hazudtak, pedig nem volt az, hiszen a jogtulajdonos szervezet nem ismerte el annak. A név körüli gondolkodás persze csak szőrszálhasogatás lenne, ha nem láttuk volna az eredményt, magát a produktumot. Az esemény mementóját, a világ egyik legízléstelenebb alkotását, a sok ezer állat agancsából készített díszkaput mára a legnagyobb közösségi oldal tanúsága szerint a keszthelyi Helikon kastély parkjának szegletében állították fel(dugták el).
Az agancskapu nyomában: a szégyen nem évül el
Hiába rejtették el a látogatók szeme elől az Agancskaput. Szőke Gábor Miklós közel 250 millióra rúgó alkotása a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumának parkjában került elhelyezésre, de úgy, hogy még csak egy tábla, egy jelzés, vagy utalás sincs kitéve sehol, hogy merre induljon a kedves érdeklődő, ha (el akar borzadni) szeretné megnézni- áll a bejegyzésben.
A poszt szerzőjének fotója közösségi oldaláról.
Visszanéző
A világkiállítás 17 milliárd forintos állami támogatása sok pénz, de a kormányzati kommunikáció szerint minden fillért megért. Kovács Zoltán, a kiállításért felelős államtitkár elmondta, hogy rekordszámú, 616 ezer ember látogatott ki a központi helyszínre (65 ezer diák és 2700 hátrányos helyzetű ember ingyenesen), így a kiállítás hatalmas siker volt.
A szervező cég pénzügyi beszámolójából kiderül, hogy a program az adófizetők számára nem volt túl nyereséges. A dokumentumban szereplő jegybevétel mindössze 240 millió forint volt, ami nagyon kevés, ha összehasonlítjuk az egyéb költségekkel, például a főnökök fizetésével (több mint 100 millió forint) és a híres-hírhedt állatszobrokkal (300 millió forint). Ez csak a rendezvény bejárataként szolgáló üvöltő bika szarvas kapu, amely 10 tonna hullajtott agancsból készült költségeit fedezi az Átlátszó információja szerint.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője