Banánköztársaság
A tákolmánybíróság ismét megvédte Orbánia szuveNERitását
Maga Lucifer sem tudná összeszámolni, hányadszor – sőt a magát világpolitikai tényezőnek képzelő, valójában régóta eldöbrögisedett, mucsai Keresztapa emlegette Jóisten sem boldogulna a feladattal…
Arról a tákolmánybíróságról van szó,
amelynek semmilyen érdemi ellenvetése sem volt az egykori demokratikus Magyar Köztársaság puccsszerű megdöntéséhez, eltákolmányosításához. Arról a tákolmánybíróságról, amely a demokráciákban nagy tekintélynek örvendő korábbi Alkotmánybíróság helyébe lépett, kizárólag a maffia akaratából. Arról a “bíróságról”, amelynek lényegi alkotmányossági ügyekben való működésének színvonala megegyezik a maffia egyéb intézményeiével, például az “alapjogokértközpontéval”. Ligeti Miklós szerint
a legújabb döntés írásba adta, hogy a “szuhi” lepkefingot (sem) ér. Ám valójában nem erről van szó. Arról van szó, hogy a tákolmánybíróság minden kritikus esetben nem a polgárokat védi a túlterjeszkedő államhatalommal szemben, mint azt a korábbi Ab. tette, hanem a maffiahatalmat óvja minden civil ellenállástól.
Azt gondolom, jelen esetben vizsgálni kellett volna magát a “szuhit” létrehozó “törvényt”, amelynek elfogadása kimerítheti az államellenes bűncselekmény fogalmát. De ha csak a kifogásolt elemek vizsgálatára szorítkoztak, akkor is a két különvéleménynek megfelelő döntést kellett volna hozniuk.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Ehelyett mi történt?
A testület írásba adta, hogy a szuveNERitásra – vagy lényegileg bármire – hivatkozva a maffiahatalom bármilyen állami hivatalt létrehozhat. A “Patyomkin-demokrácia” követelményei teljesülnek azzal, hogy az elfogadott “törvény” szerint nincs jogkövetkezménye a “szuhi” tevékenységének. A döntés tehát ennek megfelelő:
figyelmen kívül hagyja, hogy maga a “hivatal” amolyan Damoklész kardjaként lebeg a társadalom bármely, éppen kipécézett része fölött.
A társadalom mindennapjait döntően lehet befolyásolni az olyan állami hivatallal, más maffiaszervezetekkel, amelyek a hatalom szolgálatában bármit megengedhetnek maguknak; amelyeket a hatalom vérebként szabadjára enged, ráuszít ellenfeleire; amely “jogkövetkezmény nélkül” szabadon rágalmazhat, gyűlöletre uszíthat.
Az a körülmény, hogy a “szuhi” tevékenységének pillanatnyilag “nincs jogkövetkezménye”, valójában nem a célkeresztjébe került szervezeteket, polgárokat, hanem magát a “szuhit” védi…
Mindez tehát azt jelenti, hogy e tákolmánybírósági döntést lobogtatva – és persze anélkül is – maga
a hatalom destabilizálhatja, mérgezheti a társadalmat. És ez tökéletes összhangban van az alkotmányellenes, érvénytelen zalaptákolmánnyal…
Szerző
