A történelem ismétlődése

A három együtt nem megy. Volt már ilyen a történelem során, a régmúlt időkben, talán vicc volt, talán aforizma, de mindenképpen azt mondhatták róla: ha nem is igaz, de jó.

Íme az alapváltozat: senki nem lehet egyszerre kommunista, tisztességes és okos

Mert ha kommunista, akkor vagy nem okos, vagy nem tisztességes. Ha okos, akkor nem lehet kommunista, vagy tisztességes. Ha pedig tisztességes, akkor nem lehet még okos is, meg kommunista is. A három együtt nem megy.

Van benne valami

Az ötvenes években járta ez a suttogás értelmiségi körökben, és a fecsegőknek nem kellett túlságosan elmélyedni sem a napi eseményekben, sem a történelemben, hogy fanyar mosollyal rögzíthessék magukban: van benne valami. Higgadt történészek persze különösen aprólékos kutakodás nélkül találhatnak kiemelkedő személyiségeket, akikre (legalább bizonyos korokban) mindhárom jelző igaz lehetett, ott volt például Buharin, Dolores Ibarruri, és Luigi Longo, vagy nálunk Nagy Imre.

A hívők pedig, akik addig kommunisták és tisztességesek és okosak is voltak, ’56-ban zokogva hajigálták párttagkönyveiket a tűzbe.

Európában ez nagyjából a múlt. De mi van Kínában? Ott van vagy 80 millió párttag. És mi van Észak-Koreában, Kubában? És mi van Venezuelában? Ezekben az országokban az effajta tréfás suttogást alighanem börtönévekben mérhető elismeréssel díjazzák. A mondás még áll?

És a nácik?

De most játsszunk kissé ezzel, és a kommunistát helyettesítsük például nácival, vagy nyilassal. A népi bölcsesség ebben a hármasban csont nélkül megáll. Nem tudunk náciról, aki működése idején okos, egyszersmind tisztességes lett volna, mert nem is lehetett az. Ma sincs ember, aki egyszerre náci, okos és tisztességes.

Ízlelgessük, kóstolgassuk!

De lépjünk tovább, és foglalkozzunk az érzékenyebb aktualitásokkal! Országunk pocsék állapota indokolja, hogy új helyettesítő szót keressünk, legyen az például a fideszes.

Ízlelgessük kissé: aki fideszes, az vagy nem okos, vagy nem tisztességes. Aki okos, az vagy nem fideszes vagy nem tisztességes. Aki tisztességes, az vagy nem okos, vagy nem fideszes. Stimmel. Ez már a történelem ismétlődése.

A mondás így is megáll, elég csak böngészni a statisztikákat, meghallgatni a hatalmasok páratlanul pimasz, hazug igehirdetését, olvasni a híreket mindennemű jogtiprásokról, lopásokról és túlárazásokról, avagy elég csak kisnyugdíjasként elballagni a boltba, s megszámlálni, hogy a kormány szerint vásárlóértékét őrző nyugdíjunkból mit vehettünk tavalyelőtt, tavaly meg az idén. De én legalább tisztességes fideszessel már találkoztam. Okosnak nem mondanám, de tisztességesnek mindenképpen. Van ilyen.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Új jelölt, új szó

Ám haladjunk, és találjunk új szót: legyen ez például a magyarhívő.

Magyar Péterről már sok mindent tudunk, de a hatalom polcain ő még nem foglalt el jelentős helyet, viszont a főnökségért pedálozik. A Fidesz másodosztályú kegyeltjéből vált a kormányzással már nagyon elégedetlen választók vezéralakjává, előbb-utóbb talán ellenzék lesz belőlük. Egyelőre csak azt tudják nagy bizonyossággal, hogy mit nem akarnak, vagyis hogy nem akarják, hogy Orbán és a Fidesz tovább kormányozzon, és tovább lopjon-csaljon-hazudozzon. De a politikus igazi természete-képessége csak a hatalomban csücsülve ismerszik meg, mondani bármit lehet, akár még igazat is. A valódi mérce a hatalom gyakorlásának minéműsége.

Magyar Péter és botladozva formálódó csapata pozíciót még alig kapott, és még sokat nem is mutatott, még nem tudni, hogy a magyarhívő után állhat-e együtt a két minősítő szó – okos és tisztességes..

Játékunkban már csak egy szerepló, vagyis inkább helyettesítő szó maradt: a baloldali-liberális. Őket, akik hitvallásuk egynémely, egymást kizáró eleme ellenére a sors terelt kényszerűen egy táborba, minden bizonnyal nevezhetjük (szándékukban) tisztességesnek, de okosnak aligha, mert amint abszolút többségüktől mai állapotukig elvesztették a választók bizalmát, az minősítésükre még akár nagyon erős kifejezéseket is megengedhet. Gyakorlatukból totálisan hiányzott a politikai professzionalizmus.

A tisztességes, okos, szoclib (bizonyára van ilyen) már feladta hadállásait minden mozgalomban, pártban, és csak félve remél, vagy szavazóként a Tiszához csatlakozott.

Politikus lehet?

Végezetül – minthogy csak szórakozunk – tegyük általánossá a mondást, és kulcsszónak válasszuk a politikust.

Találkozott már valaki tisztességes és okos politikussal, aki megjárta a hatalom csúcsait, és tisztában volt viselt felelősségével?

Kissé másként fogalmazva a kérdést ha valaki kellő tudást szerzett a polgári életben való érvényesüléshez, miért megy politikusnak, ahol felelősséget visel milliók sorsáért, és gazdasági-társadalmi ellentmondások sokaságában kellene harmóniát teremtenie, miközben politikai ellenfelei minden lépését árgus szemmel követik, és akkor is bírálják-szidják-mocskolják, amikor a legjobban cselekszik?! Akkor tehát akinek elég esze van és tisztességes, nem megy politikusnak? Egyszer megkérdeztem egy hivatalban levő minisztert, hogy jó dolog-e miniszternek lenni? Azt válaszolta: jó, mert ha munkájával sokak sorsán lendíthet, az bizony nagyon jó érzés. No hát így legalább tudjuk, hogy politikus lehet egyszerre okos és tisztességes. Bárcsak a világon mindenki ilyen volna!