Connect with us

Blogbazár

A valódi kérdés, hogy a „másik”, a hungarikum vírus ellen mikor lesz immunis a magyar?

Fidesz, orban
Megosztás

Ma minden a koronáról szól. Arról, hogy verné meg! A vírusról. Arról, ami egyrészt elkerülhetetlenül itt toporog, dühöng, fertőz, lehet már a határokon belül, de amit különben rövid időn belül múltidőbe fog szorítani a józan ész, az emberség, az összefogás, meg néhány ampulla vakcina.

Ez ellen lesz orvosság

A valódi kérdés, hogy a „másik”, a hungarikum vírus ellen mikor lesz immunis a magyar? A fertő ellen, ahol nem kell keresni a vírusgazdát, mert a Kedves Vezetőt, a numero unót, egyáltalán nem kell keresni. Ott burjánzik, terpeszkedik, tobzódik, fertőz az életünkben, elég felnézni a Várra, vagy az égre, ahol nagy valószínűség szerint, a sok kondenzcsík közül az egyik pont valamelyik nemkormányzati kormányzati gépé, ami éppen a pereputty valamely tagját, ha nem épp a Kedves Vezetőt, viszi valami nagyon fontos és persze titkos útra. Mert meccsre, meg strandolni, shoppingolni, lófütty tudja még, milyen félrészeg hedonista bulikba járni, csak nagyon titkos repülőutakon tud már a vírusgazda.

Ugocsa non coronat?

Persze, olcsó poén is lehetne, ha valahol az emberben nem állna négykézláb minden az idegtől, mert az eddig 800 forintos – amúgy szemétrevaló, nem sok mindenre jó – szájmaszk csomagot is 23000 forintért adnak, ha lenne, mert amúgy az sincs. Olcsó poén, ha nem tudnánk, hogy több mint hatszázezer embernek nincs kielégítő háziorvosi ellátása, és a létező háziorvosok, kórházak is reménytelenül magukra vannak hagyva egy lehetséges járvány tomboló árnyékában.

Hogy a Kedves Vezető szokásos pénteki mesereggelének

(hazugság az b@szod! Hazugság, és nem ártatlan mese.) egyik legfontosabb üzenete nem a megnyugtatás, esetleg a kormányzati intézkedések bemutatása, hanem az alig titkolt diadal, hogy „végre” a cimbi, a török gazember – Ja! Tudták? A parlamentben tiltott szó a gazember. Ezért már napokra-hetekre kitiltanak az ülésről. – Erdogan ismét ráengedi Európára a menekülteket. Hogy lehet majd megint tolni a régi bicajt, tekerni az ócska verklit, méginkább riogatni az embereket.

Egy árva szót nem szól a világon rövidesen, de egyre elkerülhetetlenebben végigsöprő, talán minden idők legnagyobb válságáról,

a vágtató magyar inflációról, a 340 forintos euróról, hogy miért nem ér sz@rt se már a pénzünk, hogy miért égetik el soványka kis megtakarítását, vagyonkáját sokmillió magyarnak, a Matolcsy-féle barom gazdaságpolitikával. Egy szó nem esik arról, hogy a malacszerelő lopott, amúgy semmire nem jó, kizárólag az EU-s forrásokat csapoló cégbirodalma helyett, egyedül az a néhány külföldi autógyár az, ami a szent család által széthordott-szétlopott országot még a fekália felett tartja. hogy pechünkre, turizmus mellett pont az autógyártás az, ami satufékkel most megállni látszik és erre mi a válasz.

Semmiről nem beszél ez a szerencsétlen,

akinek ezelőtt évekkel is másik gyógyszer, kezelés, szanatórium, a jó ég tudja mi kellett volna, és akkor talán nemcsak az ő, de a mi kínunk is csökkenhetett volna. Semmiről, csak az amúgy reménytelenül tehetségtelen koronaőr Habony, az azóta a pokolban pezsgőző Finkelstein újramelegített, ócska, unásig ismert topikjairól, Sorosról, a menekültekről. Nyekergi a régi nótát, a szeme meg gondolom a koronán.

Ugocsa non coronat? Ugocsa nem koronáz. Ők nem, de eltelt közben vagy ötszáz év. Ma az igény meglenne rá. Ez a mi tragédiánk.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Európai téridő

    2020.02.29 21:54 at 21:54

    Csak hoztátok a formátokat internáci balfax hülyelvtárs csicska firkászok. Brávó!!!

  2. Kiss Lajos

    2020.03.01 09:25 at 09:25

    Áááá-, komám, nem jól gondolod Te-: ezeket a dolgokat! Egy igazi vezetőt nem kell keresni, mert tudni hogy-: van! De a Böszme vírusgazdát sem kell keresni, mert mindenki tudja hogy-: -valahol- a hátunk mögött-, a tüdőnkben-, a vesénkben-, végbelünkben-, stb. ott sunnyog! Szerencsére, „Ő” nem burjánzik, csak fertőzget! Örvendünk is nékije, mikor látjuk a Magyar égen a kondenzcsíkokat-: tudjuk, hogy országvezetőnk -már megint- sikeres tárgyalásokat folytatott Angélával-, Ursulával-, Trumppal-, Erdogánnal-, Putyinnal-, stb.! Azt is tudjuk, hogy mikor a Böszme Putyinnál járt, nem láthattuk a kondenzcsíkot, de éreztük -büdös- fingjának illatát-: egész Európában! Honnan tudod, hogy mennyibe kerül a szájmaszk előállítása? Aki pedig már -évek óta-, vagy -manapság- maszkot használ -minden- konkrét ok nélkül-, hát az fizessen! Mint a médiahirdetések alapján vásárolt -talán- valamit érő drága „gyógyszerek” vevői! Megérdemlik! De a gyógyszertárak a maszkokkal is tele vannak! Ha olcsó poén, akkor miért használod? Ennyi az igényed? Honnan tudod, hogy több, mint 600.000-, ember? Erdogán miért ne engedné szabadjára a migránsokat? Nem akar Ő Orbán sorsára jutni, és meghurcoltatnia magát -ország-világ- előtt azért, mert kerítést épít, és be- kizárja migránsokat! Okos ám az az ember! Semmi jele a Magyar válságnak! Sőt-: nagyon is jól van! Sajnos a” Sorosról nem lehet -csak- régi nótát nyekeregni! Tesz róla -folyamatosan- hogy a „nyekergés”-: állandó legyen, s hangos legyen tőle a világ! Mellllik újacskádból szopcsiztad ki, hogy -országunkban- vagyon igény a koronázásra-: akár a nép-, akár a kormányzás részéről?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük