Budapesti hétköznapok
A ‘vissza a babaruhát’, vagy az oviból ismert ‘nem ér a nevem’ mintájára visszavonta a MÁV Lázár a vállalását
Emlékeznek még a „mini Dubaj”-néven elhíresült, baromi jó projektként beharangozott beruházásra? Lázár János, mint „illetékes elvtárs”, bejelentésével egyezően 2024 nyarán 14 milliárd forintos közbeszerzést írt ki a MÁV a rákosrendezői terület előkészítésére, sőt, akkor arról volt szó, hogy a kormány a területet már szeptemberben átadja a dubaji Burdzs Kalifa szupertornyot is jegyző arab fejlesztőknek, akik luxusnegyedet építenének Zuglóban.
Igen, de…
„Lázár János építési és közlekedési miniszter 2025. január 8-án 10 olyan vállalást fogalmazott meg, amelyek célja, hogy a MÁV-csoport által nyújtott szolgáltatások gyorsan és érezhető mértékben javuljanak. Ezeknek a lépéseknek jelentős a forrásigénye, ez pedig indokolttá tette a közlekedési vállalatcsoport rendelkezésére álló erőforrások elosztásának és felhasználásának újragondolását”
– kezdte pénteki közleményét a MÁV, majd azzal folytatják, hogy ennek az a következménye, hogy
„a Rákosrendező fejlesztési terület kármentesítési és hulladékelszállítási feladatainak ellátására – eleve feltételesen – kiírt közbeszerzési eljárást forráshiány miatt érvénytelenítette az ajánlatkérő”.
Vagyis a MÁV
„ennek megfelelően nem végez majd kármentesítési, bontási és hulladékelszállítási tevékenységet, a terület – vasútüzemtől elválasztott része – várhatóan a jelenlegi állapotában kerül értékesítésre”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Emlékeztetőül: a „mini-maxi” Dubaj-sztori
Egy éve írtuk: habár Orbán Viktor száműzné a jelzők közül a „mini”-t, sokkal inkább a szerinte hozzá lényegesen szemléletesebb „maxi” illik, megjelent a kormány oldalán annak a nemzetközi megállapodásnak a tervezete, ami alapján az Egyesült Arab Emírségekből érkező befektetők egy Dubaj-szerű negyedet építtetnének Rákosrendezőn egy 220-240 méter magas felhőkarcolóval. Vagyis „Mini Dubaj„-t.
300 milliárd -300.000 millió!- forintos infrastruktúra-fejlesztést vállal a kormány az 1900 milliárd forintos, Mini-Dubajnak nevezett beruházásban Rákosrendezőn
– derül ki abból a megállapodás-tervezetből, amelyet a Hvg.hu vett észre a kormány honlapján. A projektet egy, az Egyesült Arab Emírségekből érkező befektető építi. A tervezet szerint a kormány vállalja, hogy
- a területet közbeszerzés vagy pályáztatás nélkül eladja az Egyesült Arab Emírségek által kijelölt és 5 milliárd euró, azaz 1900 milliárd forint értékben befektető beruházónak,
- azzal stratégiai együttműködési megállapodást köt, és
- a projektet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősíti.
- gyalogos felüljárót épít
- vasút feletti közúti felüljárót épít
- a vasúti pálya fejlesztését és az 1-es metró meghosszabbítását vállalja, és ehhez 800 millió euró, azaz több mint 300 milliárd forint forrást biztosít,
- a reptéri gyorsvasút jövőbeni fejlesztése esetén közvetlen kapcsolatot biztosít a projektben létrehozott vasútállomás és a repülőtér között
- törekszik arra, hogy a fejlesztések 5 százalékos áfakulccsal valósulhassanak meg.
Ezért cserébe az Egyesült Arab Emírségek kormánya vállalja, hogy
a kijelölt cég 5 milliárd euró értékű beruházást valósít meg a területen, beleértve a tervezett rákosrendezői vasútállomás megépítését.
Szerző
Friss
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk