Connect with us

Bulvár

Agyonvertek egy férfit a saját lakásában

Megosztás

A budapesti rendőrök  forró nyomon három órán belül elfogták a feltételezett elkövetőit annak, cselekménynek amelynek során agyonvertek  józsefvárosi lakásában egy férfit.

agyonvert
Megosztás

A budapesti rendőrök  forró nyomon három órán belül elfogták a feltételezett elkövetőit annak, cselekménynek amelynek során agyonvertek  józsefvárosi lakásában egy férfit.

A horror éjszakája

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2022. február 2-án 22 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapest VIII. kerületében, egy Kőbányai úti társasház egyik lakásában egy férfit bántalmaztak. Amikor a rendőrök a helyszínre érkeztek, a férfi nem mutatott életjeleket, ezért azonnal megkezdték újraélesztését, de sem ők, sem a mentők nem tudták megmenteni az áldozat életét.

Az elsődleges adatok alapján a 67 éves ember halálát idegenkezűség okozta; a Budapesti Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított nyomozást. A bejelentéstől számított három órán belül elfogták a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható két férfit, elszámoltatásuk folyamatban van. ​​

(Forrás)

Ököljog

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Dr.Surányi Jenő

    2022.02.03 07:28 at 07:28

    Életfogytig!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük