„Ahányszor a nemzeti migrács-szakértő Bakondi művész úr csak megszólalt, eddig annyiszor nem stimmelt az általa tollbamondott sztori”

Ez meg, hogyvót’? Piroskám, koccanj már ki, ne én menjek, gatyában vagyok, de mintha valami motozna a kerítésnél, lehet toportyán. Így?

Azt most hagyjuk is – ne hagyjuk, különben –

hogy a határ attól határ, hogy minimum két ország őrzi. Általában. Ugye nálunk ez megvan. Éppen Piroska volt a soros – höhö! – aki aztán halált megvető bátorsággal védte meg a marcona migráncsoktól a keresztény világot. Ez eddig oké! Le a kalappal. Legalább valaki, aki nem csak a kamerákat állítgatta.

De a „másik” oldalon,

ott ahol az Európát lerohanni készülő szabadcsapatok gyülekeztek-ármánykodtak-regimentbe szerveződtek, ott mi volt? Ultiszünet? A kollégák elmentek haza megetetni a jószágot, lökni a malacnak, bezárni a tikokat? Pí-pí-pí, gyere már ide, az anyád mindenit?! Ez? Így veszett el majdnem keresztény világunk? Így? Tudom Én? Nem. Azt tudom, hogy ezek jöttek-mentek, mi lövöldözgettünk kicsit, meg reflektoroztunk, kamerázgattunk, ilyenek. Volt itt nagy ribillió, ott meg semmi.

Mindegy, ehhez sem értek

Lehet ez a protokoll, nem tudhatom. De az biztos, ahányszor a nemzeti migrács-szakértő Bakondi művész úr csak megszólalt, eddig annyiszor nem stimmelt az általa tollbamondott sztori. Emlékeznek? Heeeeeetvenezren tartanak a határ fele! Megint. Ja. Melyik határ felé, pubi? Mexikó? Mert ide nem értek el, az hétszentség. Így nem csoda, hogy a nagyérdemű, bár újabban felettébb gyanakvó, leginkább már unott publikum java, némi kíváncsisággal várja ilyenkor a végén a pezsgőt. Benyaaaltad kispofááám, kamu volt! Kandikameraa!
Persze, akár igaz is lehet. Miért ne? A szerb kollégák nem vették észre őket. Van ez így. Lehet malacetetés, ganézás, ilyesmi. Ilyenkor se lát, se hall az ember. Tudom én, láttam nagypapót eleget a jószágokkal.

Ezek meg csak jöttek

Szervezetten. Hogy máshogy, így szoktak. (Meg még ásni is szoktak. 30 centi átmérővel, alagutakat, de az egy másik meseszerűn „bakondis” történet.) A szerbeknél tárva-nyitva minden, ezek meg erre nem legázolják a MI kerítésünket? Volt ezeknek gyerekszobája? Szerintük akkor mire, minek költött ez az istenáldotta nép, itt a Kárpát-medence közepén 270 milliárd forintot? He? Mire? Mondjuk, az engem is érdekelne, jegyzem meg.

Ezt azért leírom még egyszer. Hátha közösen jobban tudnánk értelmezni. Jött ötven… vagy hatvan…. de lehet volt az hetven is, nagyon szervezett valaki, úgy ránézésre egyszál semmiben, de mindenképpen nehéztüzérséget és tankokat mellőzve, és lerohanta A KERÍTÉST! Ami egyáltalán nem szép dolog különben.

Mondom, azt az „okoskerítést” ami sípol-zenél,

több nyelven beszél, lehet, még kávét is főz vasár- és ünnepnapokon, de amit aztán néhány kiéhezett, legyengült, vélhetően fázó, kimerült, a fél világon keresztülvándorló menekült – vagy valaki, ki tudja. Ki tudja?? – egyszerűen és szemérmetlenül letapos. Pfff! A magasabbak meg gondolom, átléptek rajta. Így! Hogy az áldóját neki.

Azt a kerítést, amit pártunk és kormányunk – áldassék a léptük nyoma is, hogy ENNYIT dolgoznak értünk, meg Európáért (nem röhög!). Ez a nyomorult Brüsszel meg nem értékeli ezt sem – szigorúan a keresztény világ védelmében – mi másért? – több száz milliárd forintért („jobb több százmilliárd forintot kerítésre költeni, mint a migránsokra” – nyilatkozta Kovács Zoltán kormányszóvivő) eszkábált a határra. Hm, elnézve a hajnali forgatás nagyszerű képeit, azért sanszos, hogy megérte-e.

Nem tudom miért, (nyugi, tudom…) de szegény nagyapó jut eszembe megint,

aki nagyon dühös volt mindig, mikor a tyúkok kiszabadultak és lelegelték a borsót.
Szidta a vasboltost morogva, hogy a disznajának az aranyáron mért rohadt csibehálója pont semmit nem ér! Pont semmit!