Connect with us

Ez a nap

Márki-Zay állta a szavát: nyilvánosára hozta a vásárhelyi Elios-szerződést

A Tiborczhoz köthető cég bűnszervezetben követte el az EU pénzének megcsapolását
Megosztás

Közzétették Hódmezővásárhely honlapján a város közbeszerzéseit 2010-ig, köztük az Elios féle a közvilágítás korszerűsítésére kötött szerződést.

A város weboldalán elérhetővé vált az ajánlattételi felhívás, az Eliosszal – akkor még jogi elődjével, az ES Holdinggal – kötött szerződés és a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata, amelyben részben elutasította a Tungsram–Schrédernek a közbeszerzési eljárás ellen benyújtott kérelmét.

A város vasárnap megválasztott, új polgármestere, Márki-Zay Péter már korábban ígéretet tett arra, hogy nyilvánosságra hozza a város közbeszerzési dokumentumait, ha nyer.

Ahogy a Direkt36 még 2015-ben megírta, éppen Hódmezővásárhely volt az a város, ahonnan az Elios elrugaszkodott: a cég ott nyert el először pályázatot közvilágítás korszerűsítésére. A cég referencia nélkül nyert, később pedig azért tudott újabb és újabb közbeszerzéseket nyerni, mert az önkormányzatok épp olyan referenciákat kértek, amilyet Hódmezővásárhelyen szereztek.

(Forrás: hvg.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük