Kerítésen innen
Airbnb-zik? Üzenete érkezett a Fidesztől: szigorítunk!

Alapoznak Tusványoson, délelőtt Németh Szilárd keménykedett, délután Bajkai István fidesz-katona üzent haza, hogy szigorítást terveznek az airnbn-zőknél.
Miért pont most és Erdélyből?
Budapesti fideszesek politikusok felvetették, hogy alaposan szigorítanák az arbnb-zést, amely ugyan a lakás tulajdonosának jó üzlet lehet, a társasházban élők csak a problémákkal szembesülnek.
Konkrétumokat a tusványosi szabadegyetemen tartott beszélgetésen a fideszes poliitiksok nem mondtak, de a szigorítás egyik hangadója, Bajkai István annyit elárult az Indexnek, hogy a tulajdonosok objektív felelősségének megállapításáról lenne szó, illetve a társasház közössége valamiféle beleszólást kaphatna a házban lévő lakások kiadásába.
?????
Hogy budapesti ügyekről miért Erdélyben hall először a nyilvánosság? Mert most tartják a Bálványosi szabadegyetemet, és mert idén októberben önkormányzati választásokat tartnak Magyaországon.
Forrás:Index
Szabó Szabolcs közösségi oldalán dohogott az ügyben:
„Azt mondja Borbély Lénárd, hogy nem tudnak mit kezdeni a kocsmaként működő dohányboltokkal. Eh!?
- Ki hozta létre a dohányboltokat? A Fidesz!
- Ki engedte be oda az alkoholforgalmazást? A Fidesz!
- Ki adott engedélyt például Csepelen arra, hogy egy általános iskola bejáratától pár lépésre dohányboltok nyithassanak a Karácsony Sándor utcában? A Fidesz!
- Melyik önkormányzat emberei húzódoznak érvényesíteni a közterületen folyó alkoholizálás szankcionálását pl. az utóbbi trafikok esetében? A Fidesz vezette Csepeli önkori emberei! (Egyesek szerint ez nem véletlen, de ugye a trafikok valós tulajdoni hátterét nehéz kibogozni. Arra meg ugye emlékszünk, hogy a trafikpályázat elég bundázottnak tűnt.).
Végül meg finoman jelezném,
hogy az ittas vezetés miatt 300.000 forintra büntetett polgármester inkább ne emlegesse ezt a témát. Noch dazu, az Airbnb-t valóban rendesen kellene szabályozni, szóval beszéljenek már az új igazságügyi miniszterrel, aki a férjével így adja ki a budapesti lakásukat. Csak van ott gyakorlati tapasztalat! ?.
Persze a miniszter asszony az egészből azt tartotta lényegesnek, hogy felvegye a havi 300 ezres lakhatási támogatást.”
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…