Sport
Aján Tamás ártatlannak vallja magát, de lemond tiszteletbeli NOB-tagságáról
Aján Tamás lemondott tiszteletbeli tagságáról a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB), amit a végrehajtó bizottság elfogadott.
…leghatározottabban tagad…
A NOB honlapján megjelent keddi közlemény szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) magyar elnöke annak ellenére adta be lemondási szándékát, hogy továbbra is a leghatározottabban tagadja a közelmúltban őt ért súlyos vádakat és ártatlannak vallja magát. Ugyanakkor szavai szerint
„rá kellett jönnie, hogy ezek a vádak beárnyékolják szeretett sportága olimpiai felkészülését és versenyét, ezért lemondásával szeretné megvédeni sportága hírnevét és az olimpiai mozgalmat”.
A NOB közleményében köszönetét és megbecsülését fejezte ki
Aján Tamásnak ezért a gesztusáért, illetve megköszönte hosszú éven át tett szolgálatait.
Ajánt az ARD német televíziós csatorna illette súlyos vádakkal. Január elején sugárzott riportjuk szerint a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel.
A vádakat korábban a MACS is visszautasította
Az ARD hírt adott két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében.
A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.
Aján Tamás minden vádat határozottan visszautasított,
és január végén az IWF végrehajtó bizottságának dohai ülésén maga kérte tevékenységének 90 napos felfüggesztését annak érdekében, hogy felállhasson egy független testület a vádak valóságtartalmának felderítésére.
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….