Connect with us

Kiemelt hírek

Korrupciós vádak súlyemelésben – Aján Tamást 90 napra felfüggesztették

ajan-tamas
Megosztás

Kilencven napra felfüggesztette Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnökét a szövetség végrehajtó bizottsága – számolt be a főleg az olimpiai sportágakra szakosodott Insidethegames hírportál szerdán.

A  81 éves sportdiplomata

– aki 1976 és 2000 között főtitkára volt az IWF-nek – ötödik ciklusát tölti, ennek jövő májusi lejárta után nem kíván újraindulni a posztért.

Aján vita nélkül elfogadta a döntést, áprilisig a szervezet női alelnöke, Ursula Papandrea viszi majd az ügyeket. Ezalatt vizsgálat kísérli meg tisztázni az ARD január 5-én bemutatott dokumentumfilmjében megfogalmazott vádakat.

A német közszolgálati televíziós csatorna arról számolt be,

hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) – angol rövidítéssel HUNADO-t – bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel.

Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról, amelyre

1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében.

A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett,

és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan.

A vádakat a MACS és Aján Tamás is visszautasította.

Emlékeztetőül…..

A két bankszámláról Aján Tamás azt mondta,

ezekről mindenki tud. Az egyik egy budapesti bankszámla, amelyről a szövetség itteni irodájának a kiadásait fedezik, a másik pedig egy svájci számla, amely ugyancsak nem titkos, elnökségi jegyzőkönyvekben is szerepel, vissza is kereshető.

Mint elmondta, korábban a két bankszámla miatt volt már vizsgálat, az ügy eljutott a NOB-ig is, majd megjárta a sportdöntőbíróságot is, de mindenhol megállapították, hogy nem történt jogsértés. Aján szerint most csak ezt bő tízéves vádat idézték fel, de új tény nem került elő.

„Megvan ez a pénz, le van könyvelve, mind az 5,5 millió dollár.

A súlyemelésben egyébként kisebbek a bevételek néhány vezető sportághoz képest, tehát ez óriási pénznek számít” – jelentette ki az IWF elnöke.

A doppingvádakra reagálva közölte,

1975 óta foglalkozik a doppingellenes harccal, az IWF 1976-ban már komoly doppingszabályzatot fogadott el, először vezette be a versenyen kívüli ellenőrzést, ezért úgy érzi,

„nem fair úgy beállítani a képet, hogy nem vagyunk a doppingellenes küzdelem élharcosai”.

„Ami a szövetségben történik, azért én vagyok a felelős, de 2005 óta külön felelősei voltak a doppingnak, tűzbe teszem értük a kezemet.

Az ARD nem ismeri a doppingellenőrzési rendünket. Jó lett volna, ha megkérdeznek”

– mondta Aján Tamás, és később hozzátette, szeptemberben megkeresték, hogy riportot akarnak vele készíteni. Amikor kiderült, hogy doppingügyben, megadta a doppingszakértőjük, Patrick Schamasch elérhetőségét. El is készült vele az interjú a lausanne-i IWF-irodán, de az ARD filmkében semmi sem hangzott el a terjedelmes beszélgetésből.

Aján Tamás azt is cáfolja, hogy egyszemélyben vezeti a szövetséget, szerinte sokan inkább túl demokratikusnak tartják a szervezetet.

„Sem milliókat nem teszek el, sem nem irányítom autokratikus módszerekkel a szövetséget.

Jelezte, nem készül lemondani, a tisztújítás a terveknek megfelelően 2021 május végéig esedékes, azon viszont már nem indul újra.

„Az én életemet, ötvenéves munkámat ez a film totálisan tönkretette.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük