Ajándékozza meg magát! – Itt a Slow Food ideje

Ha máskor nem is, a karácsonyi ünnepek táján érdemes lassítani. Adjuk át magunkat az asztali örömök élvezetének és hízlaljuk a lelkünket!

„Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!”

– fohászkodott az emberekhez a híressé vált graffiti ismeretlen szerzője. A Slow Food mozgalom hívei, ha a világot nem is, az időt – egy többórás étkezés erejéig megállítják, és kiszállnak a mókuskerékből.

Elsősorban az ízlelőbimbók kényeztetése a cél, a kulináris élvezetek mellett egyedi ajándékkal is megjutalmazzák magukat: időt kapnak.  

Azt mondják, aki lassan eszik, az lassan is gondolkodik. Ha ez az állítás igaz, akkor a világ csaknem 50 országában mintegy százezer garantáltan lassú észjárású ember él. Ők az úgynevezett Slow Food mozgalom hivatalosan regisztrált tagjai.

Jóllehet, az immár világméretűvé dagadt akció neve szó szerint „Lassú Étek”, a jelképükké vált csiga követői nemcsak a fehér asztalnál, hanem az élet számos területén „alkalmazzák” az idő lassítását célzó filozófiájukat.

A hosszan tartó, alapos élvezetek hívei persze mindenek előtt az étkezési szokásuk szokatlanságával hívták fel magukra a figyelmet.

Céljuk kezdetben mindössze annyi volt, hogy gátat vessenek a gyorséttermek elszaporodásának, mégpedig azáltal, hogy valós alternatívát, mi több, ehető ellenpéldát mutattak az embereknek.

A Slow Food mozgalom 1986-ban indult világhódító útjára Olaszországból. Az apropót egy római McDonald’s megnyitása, pontosabban, az újabb gyorsétterem elleni tiltakozás adta. A mozgalom alapítójaként és vezetőjeként az itáliai Carlo Petrini, ökogasztronómust szokták emlegetni, aki előadásait rendre azzal a mondattal kezdi: a világ ki van éhezve az egészséges ételekre. A Slow Food szellemi szülőatyja elsősorban a hagyományos ízek és ételkészítési fortélyok újraélesztése mellett tör lándzsát. És természetesen a műgonddal elkészített finomságok komótos elfogyasztásának szükségességét hirdeti.

Érdekes, hogy a műanyag-kultúra villámgyors elterjesztésében és meghonosításában élen járó Nyugat-európai országok és az USA voltak az elsők, akik a lassú evés melletti kampányokkal hadat üzentek a gyorséttermek és gyorsbüfék által szimbolizált életmódnak.

Az idő bilincsében

A lélekgyógyítók őszinteségi rohamuk közepette elismerik, hogy a hozzájuk fordulók zöme maga is képes lenne helyrebillenteni az életét, ha elegendő időt fordítanának önmaguk megismerésére.

A XXI. század emberének immár mindene megvan, amire szükséges. Csupán ideje nincs. Így nem, hogy élvezni és értékelni, de még észlelni sem tudja kellőképpen mindazt, ami a rendelkezésére áll.

A Slow Food hívei merész tettre vetemednek: időt csennek. Saját maguktól, saját maguknak saját magukért. Történetesen az étkezésre szánt perceket hosszabbítják meg. Ez nem csupán üres időhúzás, semmittevés (bár erre is gyakran volna szükségünk), hanem egy nagyon is aktív cselekvés, az érzékszervek kényeztetése.

Egy igazi Slow Food étkezés akár több órán át is eltarthat. Az aprólékos műgonddal, szigorúan csak természetes, az adott tájra jellemző alapanyagokból készülő „Slow Food menü” nem más, mint az ízek és zamatok kánaánja. Ezeket az ételeket muszáj hosszasan ízlelni, úgy, hogy nyelvünk legparányibb szögletébe is eljussanak a kényeztető ingerek.

Egy kiábrándítóan egyszerű vajas kiflin is kipróbálhatjuk, hogy ha azt igazán hosszasan, kizárólag az ízekre koncentrálva, sokáig esszük, egy új, eddig ismeretlen érzés járja át testünket és lelkünket.

Az érzékszervek gyakori és tudatos túráztatása (mint amilyen például a lassú étek elfogyasztása is) egy idő múltán visszavezeti az embert önmagához.

Akik megtanulnak gazdálkodni az idővel, boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak, mint az állandó késésben lévő társaik.

A mozgalom képviselői azt tanácsolják,

karácsonykor ajándékozzuk meg magunkat a lehető legnagyobb kinccsel, azzal, amelyet mástól nem kaphatunk. Adjunk magunknak időt!