Kerítésen innen
Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
Ezek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítványos fiúk-lányok tudnak valamit! A milliárdjainkban dúskáló intézmény az „eszmei” útmutatáson túl a pocakunkat sem hagyja a libsi fertőbe merülni, helyette eddig ismert profiljukon túllépve „konzervatív vendéglátóipari egységet” hoz létre.
Beszélgetni is csak ebben a szellemben lehet?
Az eredetileg tehetséggondozással foglalkozó MCC központja Szegeden, a Széchenyi tértől, azaz Szeged belvárosának közepétől és a Tisza partjától is pár száz méterre fekszik. A hírt megírta a szegedi Délmagyarország, a Mediaworks hálózatához tartozó, azaz kormányközeli lap is. A munkaerőtoborzás gőzerővel zajlik, úgy látszik, az étterem beindításával nem akarnak sokat várni, mert a központ március 11-i megnyitó ünnepsége után egy hónappal, április 11-én már megjelentek a Scruton szegedi állásajánlatai, azután a hirdetést május elején a Facebookra is kitették.
Képernyőkép
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>
Nem tipikus menza lesz
Úgy tűnik, nem a mennyiségre utazik az ötletgazda, hiszen a Telex kérdésére adott információ szerint
„a leendő étterem és konyha alapterülete 200-225 négyzetméter, amely a szuterén szinten helyezkedik el, a fogyasztótér 40–45 fő befogadására lesz alkalmas. A nyitás a következő hónapokban várható.”
Az is erre utal, hogy Scruton célja,
„az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen”
mutassák be.
„Ezt tesszük intellektuális vitákon, szakmai konferenciákon és kulturális-, valamint gasztronómiai eseményeken keresztül. Ennek a munkának a folytatását célozza a szegedi egységünk megnyitása”
– írták. Arra nem válaszoltak, hogy mennyibe kerül az új étterem kialakítása, és azt milyen forrásból fedezik.
Csak úgy….
Az MCC több százmilliárdos állami támogatást kapott, amiből többek között értékes ingatlanokat vásárolt országszerte, például Debrecenben az egykori, híres Aranybika szálló épületét vették meg. Az MCC weboldala szerint a budapestin kívül országszerte 16 nagyvárosban és a Balaton melletti Révfülöpön is van saját képzési központja.
Az MCC leányvállalata a Scruton, eddig a fővárosban üzemeltetett öt vendéglátóhelyet, kávézókat és éttermeket, amiket közösségi térnek, találkozóhelynek és programjaik központjának neveznek. A Direkt36 korábban arról írt, hogy az MCC több százmillió forintot költött rendezvényei étel- és italellátására. A cateringet szinte mindig a Scrutonokat üzemeltető Apriori Cultura Nonprofit Zrt. intézte.
„A 2022. októberi Budapest Summit három napjának cateringje 29 millió forintba került – csak egy kicsivel többe, mint a karácsonyi buli egyetlen estéje, amelynek étel-, és italellátása 24 millió forintba került. MCC-s források szerint az ellátás mindig nagyon hasonló. A kisebb, rövidebb rendezvényeken szendvicsek, sütemények, falatkák, üdítők, az estieken sör, bor, esetleg pezsgő is van. A konferenciákon egész nap van ellátás aprósüteményekkel, ebédre svédasztalos menü hagyományos, nem túl bonyolult ételekkel. A VIP-vendégeknek – akik általában a prominens, külföldi meghívottak, valamint az MCC és más partnerintézmények vezetői – zárt körű gálavacsorákat is szerveznek, de ezt általában külső helyszínen.”
Csak úgy 2.
Az épületet, amiben a vendéglátóipari egység nyílik 2021-ben vásárolta meg az MCC, hogy oktatási központot alakítson ki benne. 2023 végén a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kihirdette, hogy közbeszerzésen 1,4 milliárd forint értékű munkát nyert el a BUILD IT Mérnökiroda Zrt., amely befejezi az építkezést, illetve átalakítja az MCC céljaira az épületet. Az Átlátszó akkori cikke szerint a kormányközeli BUILD alvállalkozója a West Hungaria Bau Kft. volt, amelynek többségi tulajdonosa a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a volt üzlettársa, Paár Attila. Végül 2025 elejére fejezték be az összesen 3,4 milliárd forint állami pénzből megvalósult felújítást. Az MCC szegedi képzési központjának weboldala azt írja, várják a tehetséges fiatalok jelentkezését, a szegedi és a környékbeli diákok három korcsoportban felvételizhetnek a képzéseikre. Ezen kívül előadások, szakmai műhelyek és közéleti események is várják az érdeklődőket. Korábban is volt MCC-központ Szegeden, egy másik épületben, így tavaly már azt közölték, hogy 300 diák vesz részt a tehetséggondozó programjaikban.
Friss
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben