Bulvár
Akciós a ‘nemzeti ladik’, újabb 800 milliót engedett az árból az eladó
Nem kell elkótyavetyélni semmit, hiszen, ha van idő és pénz, megjön a balek is, aki megadja az eladásra szánt cuccért azt az árat, amit elképzeltünk. Vagy nem. Ha nem próbáljuk ki, örökre titok marad…..
Pedig ki-mindenki utazott rajta….
Januárban újabb 1,95 millió euróval, azaz jelenlegi árfolyamon közel 800 millió forinttal csökkentették a Seagull MRD szuperjacht árát
– írja a G7. A horvátországi Trogirban horgonyzó 50 méteres hajónak, amit az olasz Benetti épített és 2020-ban adtak át, már 2024 szeptemberében is engedtek az árából, akkor 1 millió euróval (akkori árfolyamon kb. 396 millió forinttal) lett olcsóbb, sőt 2024 elején is csökkentették az eredeti összeget.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Nyomokban tartalmazza….
A luxusjachton korábban megfordultak Mészáros Lőrinc gyerekei, illetve üzlettársai is, mint például Jászai Gellért vagy Barna Zsolt, és mint azt Átlátszó észrevette 2023 nyarán, a hajót, ami Szíjj László kormányközeli üzletemberhez köthető, 32,9 millió euróért (az akkori árfolyamon 12,5 milliárd forint) hirdették meg, most viszont 24,95 millió euróért lehet megvásárolni. A G7 szerint a mostani ár aktuális árfolyamon 3,2 milliárd forinttal marad el az eredetitől, de valójában azonban nem bukik ennyit az eladó, a hazai fizetőeszköz ugyanis időközben jelentősen gyengült az euróhoz képest, így (az árfolyamhatást is figyelembe véve) a forintban kifejezett ár csak 2,3 milliárddal lett alacsonyabb.
Rosszabbul élünk….?
A használt jachtok iránti kereslet is hasonló mértékben csökkent, aminek eredményeként megnyúltak az eladási idők. A kereslet csökkenés oka az európai gazdaság gyengélkedése mellett az, hogy a fontos vevőnek számító orosz oligarchák kiestek a piacról, illetve ellátási láncok járványidőszak utáni megszakadása nagyon megnyújtotta a gyártási időt, és az alapanyagok drágulása miatt az árak is jelentősen emelkedtek.
A jó öreg Lady MRD
A Seagull MRD elődje a szintén méltán híres Lady MRD volt. Utóbbit 2020 márciusában is hirdették meg egy oldalon, és úgy tűnik, két évvel később sikerült túladni rajta. Mindeközben lehet, hogy egy újabb szuperjacht kerül magyar tulajdonba. A Vsquare 2024 tavaszán számolt be arról, hogy egy titokzatos magyarországi ügyfél egy 73 méter hosszú jachtra adott le rendelést a Sanlorenzo nevezetű cégnél, ami a hajót 2028-ban szállítaná majd le mintegy 100 millió dollárért.
Friss
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt