Connect with us

Banánköztársaság

Lendvai Ildikó: Fel vagyok villanyozva – Szíjj László tenderkirály eladja a jachtját

Megosztás

Fel vagyok villanyozva. Szíjj László, az építőipari tenderkirály, az állami pályázatok rendszeres nyertese potom áron eladja a jachtját. Közel 13 milliárd forintért már megvehetem

Szerintem megéri

Először is 6 utaskabin van rajta, tehát ha találok még 5 ismerős párt, akivel osztozhatnánk, mindegyik alig több, mint 2 milliárdból megúszná. Kérdeztem is a barátaimat, de az istennek nem akarnak beszállni. Olyan nevetséges kifogásaik vannak, hogy nem az ő magántőke alapjuk nyer autópálya tendereket. Az az érzésük, hogy nem is fognak. Egyáltalán nincs is magántőke alapjuk, sőt Mészáros Lőrinccel közös üzleteik sem. Hát ki tehet róla, kérdem én!

De így sem vesztettem el a reményt

Talán megállapodhatnék a tulajjal részletfizetésben. Osztottam-szoroztam: havi 15.000-et tudnék vállalni. Úgy számolom, ez esetben kb. 72.000 év alatt a tőkét törleszteném is. Mi az a 72.000 év? Szíjj Lászlónak igazán lehet ennyi türelme.

Természetesen nem akarok 72.000 évig csak úgy heverészni, pöffeszkedni a jachton. Emlékszem, egy másik kormányközeli üzletember jachtján a covidos időkben Szíjjártó is keményen dolgozott, jacht-office munkabeosztásban. Az a jacht nemrég kb. 6 milliárdért kelt el, ami elég snassz a most kínálthoz képest. Vagyis ott sokkal rosszabbak voltak a munkakörülmények, mint itt. Ha ezt megvenném, az a munkamorálomat és teljesítményemet is minimum megduplázná.

Tényleg, talán az ár egy részét ott helyben le is dolgozhatnám

A nettó átlagkereset most 391.000 ft, na jó, vegyünk 400.000-et. Ez esetben 10 év kemény jachtmunkával 48 milliót már törleszthetnék is a 13 milliárdból! Nem sok, nem sok, de a jószándékot mutatja.

Szívesen kiszámolom azt is, hány évtizedet kellett volna eddig dolgoznom a teljes összegért, ha hamarább rákészülök. De az időszámítás előttre nem szívesen mennék vissza a számolásban. Abba könnyen belezavarodik az ember, aztán a végén még nem vesz komolyan az eladó.

Lendvai Ildikó V.K. archív.

Szerző