Kerítésen innen
Kósa Lajos disznó szerencséje
Lali király, az egykori debreceni főember – ma tárcanélküli miniszter – a cívis város közpénzből finanszírozott fideszes örömportálja szerint karácsony előtt pár nappal több más helyi okostojással Soros állítólagos civiljeit ostorozó sajtótájékoztatót tartott.
Egy sajttáj és ami mögötte van
A szokott zagyvaságain kívül arról beszélt, hogy a debreceni egyesület működése átláthatatlan, a támogatást disznó módon nem a magyar jogrendnek megfelelően adják tovább társegyesületeknek. Az ilyen „ügykezelés” pedig adózási problémák sorát veti fel, hiszen családtagoknak lehet pénzt adni illetékfizetés nélkül, egyesületnek is lehet, de ebben az esetben, ha külföldről kap valaki támogatást, fel kell tüntetni, hogy a szervezetet határon túlról finanszírozzák. Mint mondta, ezek a szervezetek olyan kaotikus működést produkálnak, hogy követhetetlenné válik a pénzmozgás, a támogatás felhasználása.
Különös egybeesése a sorsnak, hogy nagyjából ebben az időben pattantak ki a Kósa család körüli gyanús cégvásárlási ügyletek. Először a miniszter feleségéről derült ki, hogy potom áron jutott hozzá egy aranytojást tojó tyúkhoz. A megjelent hírek szerint az ügyes üzletasszonyka idén márciusban 6 millióért vett meg olyan céget, amelynek az elmúlt évi beszámolója szerint 140 millió forintos vagyona volt.
Az ünnepek előtt, ahogy azt a Városi Kurír is többször megírta, nemcsak a neje, hanem Kósa Lajos 82 esztendős édesanyja is jó érzékkel vásárolta be magát egy jól fialó üzletbe. Az anyuka, aki nyugdíjazása előtt védőnőként, később bölcsőde vezetőként dolgozott, valószínűleg unta magát, és ezért úgy döntött, idős kora ellenére disznókat akar hizlalni.
A nagy kérdés mindkét esetben a míbűl, és milyen szerepe volt az ügyletekben a magyar forint egykori „bedöntőjének”, a diploma nélküli miniszternek. Egyébként Kósáról még 2014-ben kiderült, hogy 2002 óta a felesége nevén van egy fővárosi, 155 négyzetméteres, 4 és fél szobás lakóparki vityilló. Akkor Kósa azzal magyarázta, hogy miért nem beszélt a kégliről: „mert sosem kérdezték. Soha, senki nem kérdezte”.
Ott ahol a kurta farkú malac túr
Kósa Lajosnak 2017.január 30-án, saját kezűleg aláírt legutolsó nyilvános vagyonnyilatkozata szerint pénzintézettel szembeni számlakövetelése 2,4 millió forint. Tartozása: pénzintézetnek, 11,5 millió forint; magánszemélynek, 17 millió forint. Az összes adóssága: 28,5 millió forint.
A vagyonnyilatkozatában úgy vallott, hogy gazdasági társaságban érdekeltsége nincs. A képviselőként illetve miniszterként törvényesen járó javadalmazáson kívül egyéb jövedelmet nem tüntetett fel.
Mindezek alapján legalábbis kétséges, hogy a családjának miből telt a céghálózat kiépítésére, miből futotta a számottevő jövedelemmel valószínűleg nem rendelkező feleségnek, és a nyugdíjas édesanyának a nagy bevásárlásra. Élete párja, Porkoláb Gyöngyi – saját honlapja szerint – a Lovarda Pódium programvezetője, a Campus Kft. stratégiai programvezetője. Ezen kívül, társadalmi munkában a helyi nagyságákat tömörítő Kör Dáma Egyesület vezetője, illetve a város nevezését, az Európa Kulturális Fővárosa pályázatra előkészítő kft. operatív vezetője, szintén fizetés nélkül.
Kósa a tőle megszokott lezser módon reagált a Népszava kérdésére:
„Nem közszereplő magánemberek magánügyleteiről nem áll módomban nyilatkozni, és nem is lenne helyes.”
A fenti mondat annak a Kósa Lajosnak a száján jött ki, aki amikor a civil szervezetek gazdálkodásáról beszélt, átláthatóságot követelt, megfogalmazva a pénzmozgások nyomon követésének az igényét.
Persze az is előfordulhatott, hogy Kósáéknál a család disznai túrták ki a milliókat az üzlethez. Mert túrni is tudni kell, még a disznóknak is. És aki túr, az – ha szerencséje van -és jó helyen teszi, még malaca is lesz: pénz áll a házhoz.
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is