Kerítésen túl
Alakul…: lefoglalták egy magyar sofőr autóját gyorshajtás miatt
Nem teketóriáztak sokat az osztrák rendőrök, megelégelve a száguldozást két sofőr autóját lefoglalták a hét elején gyorshajtás miatt. Az egyik sofőr egy 40 éves magyar férfi volt, aki 88 kilométerrel lépte át a sebességkorlátozást. A húsvéti utazgatás alkalmával nem árt erre is odafigyelni!
Utolérjük?
Ausztriában aki lakott területen 110 km/h-t, autópályán pedig 200 km/h-t meghaladó sebességgel dörget, annak lefoglalják az autóját. Aki visszaesőként vét a törvény ellen, végleg búcsút inthet a szeretett négykerekűjének. A lefoglalt kocsikat elárverezik, a bevétel 70 százaléka a közúti közlekedésbiztonsági alapba, 30 százaléka az illetékes önkormányzathoz kerül. A jármű elkobzása mellett jelentős pénzbírságban is részesítik a jogsértőt, akit a vezetői engedélyétől is megfosztanak.
Komolyan gondolják…
Az osztrákoknál nemrég életbe lépett egy – március eleje óta érvényes – szigorítás, amely kimondja: ha valaki 80 kilométer per órával átlépi a sebességkorlátozást lakott területen, vagy 90 per órával azon kívül,
véglegesen lefoglalhatják és elárverezhetik az autóját.
Az ORF.at számolt be arról, hogy két napon belül két sofőrt is megfosztottak az autójától: az egyik gyorshajtó egy osztrák férfi, aki lakott területen belül közlekedett 110 kilométer per órával. Ő azonban csak kismiska volt ahhoz a 40 éves, magyar származású sofőrhöz képest, aki
hétfőn délelőtt 218 kilométerrel repesztett az osztrák A3-as autópályán.
A megengedett sebességhatárt 88 kilométer per órával haladta meg ezzel. Ezenkívül a sofőr egyéb szabálytalanságokat is elkövetett, például nem tartotta be a követési távolságot. A magyar férfi
- jogosítványát bevonták három hónapra,
- az elektromos autóját ideiglenesen lefoglalták, valamint
- 7500 euróig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak rá.
Bár pont nem érte el a szabályozásban említett 90 kilométer per órás túllépést, azonban van egy olyan kitétel is, miszerint ha az illető büntetett előéletű, akkor szigorúbbak a sebességhatárokra vonatkozó korlátok – vagyis kisebb mértékű kihágás esetén is lefoglalhatják a kocsit. Arról, hogy mi lesz a sorsa az autónak, később dönthetnek az osztrák hatóságok.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat