Alföldi Róbert: mi amolyan udvari bolondok lettünk, akik mondják a magukét
Megosztás
Alföldi Róbert 51 éves, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, 2008 és 2013 között a Nemzeti Színház igazgatója volt. A művész a hvg.hu-nak adott interjújában beszélt színházi szerepeiről, döntéshelyzetekről, emberi viszonyokról. A beszélgetés során akarva, akaratlanul szóba kerültek napjaink közéleti kérdése is.
A közönség tódult az előadásokra, a hatalom azonban igyekezett volna megszabadulni tőle. A színész-rendező ebben az időszakban belekényszerült egyfajta szabadságharcosi szerepkörbe, a balliberális oldal megmondóembere lett:
„Sok skatulyába belekerültem már, de csak akkor szólalok meg, amikor úgy gondolom, hogy van mondanivalóm. Persze, én unom a legjobban, hogy mindig csak én beszélek. Akik eddig dumáltak, azok közül sokan elmentek vagy abbahagyták, mint Schilling Árpád, Gulyás Márton. Mi amolyan udvari bolondok lettünk, akik mondják a magukét.”
korábban hiányolta az összefogást, az erőt. Hangsúlyozta, olyan társadalmi közegben és helyzetben vagyunk, amikor az értelmiségi embereknek kutya kötelességük erőt mutatni, elmondani a véleményüket, segíteni a tisztán látásban, és nem azzal foglalkozni, hogy minél nagyobb békesség és nyugalom legyen körülöttük:
„Mindenki próbál túlélni és kivárni azt az időt, amikor a kulturális kormányzat valamit nyilatkozik, vagy akár kimondja, hogy amelyik színház számára nem tetsző dolgokat csinál, annak nem juttat pénzt. Ez is egy hozzáállás, de még ez sincs kimondva. Bizonytalanságban van tartva az egész szakma. Azt gondolom, hogy ezt a szakmának nem kellett volna hagynia.”
Alföldi közismert szociális érzékenységéről,
gyakran szólal meg a kirekesztés, a kiszolgáltatottság ellen. Szinte nem is volt az elmúlt időszakban olyan a társadalmat feszítő kérdés, amelyben nem mondta volna el véleményét, vagy próbált a maga lehetőségeivel segíteni:
„Azt tanultam, hogy aki szerencsésebb helyzetbe kerül vagy értelmiségiként működik, annak kötelessége társadalmi ügyek mellé állni. A szociális érzékenység neveltetés kérdése. Az, hogy a bajba jutottakban nem ellenséget látsz, hanem veled egyenrangú embert, aki segítségre szorul, szintén neveltetés és figyelem kérdése. Az, hogy egyeseknek milyen lehetősége van arra, hogy ebben mennyire aktívan vesz részt, megint csak neveltetés kérdése.”
