Banánköztársaság
Állítólag nő a kibertér veszélyeivel kapcsolatos tudatosság
A hírekben sokfelé kanyarognak az információk. Van, akit a labda ide-oda rugdalása érdekel jobban, míg mások az Orbán-Putyin találkozó képein, illetve a miniszterelnök fél számmal kisebb zakóján mosolyog. Az MTI a fotók mellé néhány más hírt is csomagolt. Ezek egyike szerint, állítólag nő a „kibertér veszélyeivel kapcsolatos tudatosság”. Jelentsen is ez bármit.
Alig van hét, hogy ne hallanánk internetes zaklatásokról
Mert korántsem biztos, hogy mindenkinek ugyanazt jelenti. Alig valószínű, hogy túl sokan lennének, akik azzal a felkiáltással jelentkeznek be a levelezőprogramjukba, illetve a Facebook-profiljukhoz, hogy: „megyek a kibertérbe”. Ezzel szemben, alig van hét, hogy ne hallanánk internetes zaklatásokról, gyermekek megalázásáról, illetve adatbiztonsági problémákról. Amelyek alapján akár olyan véleményekkel is élhetnénk, hogy a veszélyekkel szembeni tudatosság lehet, hogy növekszik, de az emberek alapvetően tesznek rá. Ameddig nem a gyermeküket, esetleg őket magukat zaklatják. Holott a mindennapok veszélyesség-érzete nagyjából ilyeneken múlik. Az emberek többsége ugyanis nem az amerikai elnökválasztásra gyakorolt esetleges orosz befolyás felett polemizálva tölti napjait.
A NATO terminológiájában a kibertér a negyedik hadszíntér
Akkor sem, ha az MTI az informatikai biztonsággal kapcsolatos hírt egy olyan TV-műsorra (M1) hivatkozva közli, amelyben az EU és a NATO csúcstalálkozóján érintett kiberbiztonsági együttműködés kapcsán szólaltattak meg egy szakértőt. Krasznay Csaba kiberbiztonsági szakértő pedig azt mondta, hogy nő a tudatosság. Szakértő, tehát higgyük el. Azért persze inkább meséljük el a tanároknak, hogy a NATO messzebb van, mint amilyen közel a tanítványokat zaklató iskolatárs előfordulhat. Legalább ettől is nő egy kicsit a tudatosság. Reménykedjünk. Abban is, hogy egyik ifjú sem veszi túl komolyan a hétköznapokban azt, amit a NATO szempontjából még csak-csak megérthetnénk. Azt, hogy a „NATO terminológiájában a negyedik ‘hadszíntér’ a kibertér”. Az USA esetében az ötödik.
Informatikai hadviselés
Pontosabban: ezeket a besorolásokat nyugodtan komolyan veheti bárki. Legfeljebb azon vitázva, hogy talán nem kellene ennyire hátra sorolni az informatikai hadviselést. Tekintve az informatika fokozott bevonulását az élet különböző területeire. Miközben egy tévéműsorban talán kicsit fékezett habzással illene kezelni a kérdést. Nem elszaladva odáig, hogy a „kibertér egy olyan műveleti tér, ahol katonai cselekményeket kell végrehajtani”. Nem azért, mert nincs katonai jelentősége, hanem azért, mert az emberek hétköznapjaiban a levelezőjük, a Facebook, és a hasonló szociális terek szemszögéből élik meg a virtuális tereket. Márpedig ezeket a területeket inkább ne kezeljük hadműveleti térként. Mert úgy viszonyulnak ahhoz, mint a házikert a lőterekhez. Amelyek között talán még az is érez némi különbséget, aki szerint minden iskolába lőtér kell. Esetleg kettő is.
Jönnek a virtuális főcenzorok?
Azért persze nem sajnálom a diplomát attól a néhány tíz embertől, akinek azt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Kiberbiztonsági Akadémiáján nyomták a kezébe. Legfeljebb egy kicsit bízom azért benne, hogy nem a lakosság által használt virtuális terek főcenzorai lesznek. A permanens háborúsdi jegyében. De talán szerepet kaphatnak az olyan orcára-pottyanások elkerülésében, mint az egy évvel ezelőtti BKK-botrány is jelenthetett. Amelyet részben leállítottak, részben kompromittáltak. Az informatikai biztonság, illetve a fejlesztést végző cég minőségbiztosításának nagyobb dicsőségére is.
