Kiemelt hírek
Állítsák le a törvénytelen Szentendrei úti fakivágásokat!
Szerda reggel a Szentendrei út felújításával megbízott cég munkatársai lezárták az útszakasz egy részét, de az érdemi munkákat még nem kezdték el.
Nincs érvényes engedély!
A cég felvonulásából úgy tűnik, hogy a főváros annak ellenére adta át a munkaterületet, hogy nem rendelkezett érvényes engedélyekkel, hiszen az engedélyek felülvizsgálata még folyamatban van – írja Kiss László, óbudai önkormányzati képviselő, az ellenzéki pártok közös polgármester-jelöltje.
Ezzel együtt kijelenthető, hogy a fák kivágása nemcsak szükségtelen, hanem törvénytelen is, hiszen az erre adott tulajdonosi hozzájárulás is lejárt – teszi hozzá.
Az eredeti – 2017-es – tervvázlat még nem számol a fák kivágásával, így egészen egyszerűen nem igaz, hogy a beruházás során elkerülhetetlen az ilyen mértékű természetpusztítás. Döbbenetes, hogy a fővárosi önkormányzat még a fapótlás kapcsán is össze-vissza beszél, így az sem látható, hogy pontosan miként fog megtörténni a szükséges pótlás.
Érthetetlen zűrzavar
Kiss László hozzáteszi: érthetetlennek tartom, hogy miként alakulhat ki ilyen zűrzavar akkor, amikor a kerület Fidesz-KDNP-s polgármestere hivatalból tagja a Fővárosi Közgyűlésnek és valamennyi információt megkaphatott a beruházásokról.
Ezért az ellenzéki polgármester-jelölt felszólítja a fővárosi önkormányzatot, hogy az érvényes engedélyek hiánya miatt vegye vissza a vélhetően átadott munkaterületet és a civilek, valamint az ott élők bevonásával dolgozzák át a terveket.
Szükségtelen természetpusztítás
Kéri, hogy Bús Balázs polgármester tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ezt a szükségtelen és törvénytelen fairtást megakadályozza!
Nyomatékosan felhívja az illetékesek figyelmét, hogy mind a fák engedély nélküli kivágása, mind a szükségtelen természetpusztítást lehetővé tevő engedélyek kiadása is törvényellenes!
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek