Connect with us

Ez a nap

Aludja ki magát napközben, mert ma van a zene éjszakája!

zene.-ejszakaja
Megosztás

Ma van a zene éjszakája, amelyen 18 órától éjfélig Budapest nyolc frekventált szórakozóhelyén hallgathatnak komolyzenei koncerteket az érdeklődők. A belépés minden helyszínen ingyenes.

Látogasson el Budapest kedvenc szórakozóhelyeinek egyikére,

és vegyen részt ingyenes minikoncertjeinken! A zene éjszakája koncertjei 8 fővárosi helyszínen meghallgathatók:

2019. november 16., szombat 18-24 óra között.

A zene éjszakája – csak klasszikusan

című koncertsorozatot a Budapesti Fesztiválzenekar, az Óbudai Danubia Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Budapesti Vonósok, az Anima Musicae Kamarazenekar művészei és Fischer Annie-ösztöndíjasok közreműködésével rendezik meg.

A 146 éves főváros november 17-én ünnepli születésnapját,

1873-ban ezen a napon egyesült Pest, Buda és Óbuda. Ennek előestéjén 18 órától éjfélig nyolc olyan belvárosi helyszíneken, kávéházakban, romkocsmákban és pubokban, hallhatják a vendégek a változatos klasszikus zenei minikoncerteket, ahol máskor ilyen produkciókkal nem találkozhatnak.

A koncerthelyszínek

között lesz az Akvárium Klub, a Csendes Vintage Bár, a Jelen Bisztró, a Lámpás (Spinoza pince), a Lumen Kávézó, a Magvető Café, a Mazel Tov és a Szimpla Kert.

A programot

a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szervezi Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával. További információ a programokról ide kattintva érhető el.

Ízelítőül a Jelen Bisztróban hallgatható műsorból:

18:00 órától

-az Anima Musicae Kamarazenekar vonósnégyese: Vajda Barnabás, Németh Gábor (hegedű), Sándor József (brácsa), Kónya Attila (cselló)

  • Wolfgang Amadeus Mozart: D-dúr divertimento, K. 136
  • Franz Schubert: Szerenád
  • Gabriel Fauré: Pavane
  • Weiner Leó: 1. Divertimento, Op. 20
  • Carlos Gardel: Tangó

19:00 órától

– Fischer Annie ösztöndíjas muzsikusok: Scheuring Kata (fuvola), Király Boldizsár (harsona), Papp Tímea (hárfa)

  • Camille Saint-Saëns: Romance, Op. 37 (fuvola-hárfa duó)
  • Astor Piazzola: Oblivion (harsona-hárfa duó)
  • Claude Debussy: Syrinx (fuvolaszóló)
  • Jacques Castérède: Szonatina – Andante Sostenuto (harsona-hárfa duó)
  • Ekaterina Walter-Kühne: Fantázia Csajkovszkij Anyegin című operájának témájára (hárfaszóló)
  • Arthur Honegger: Danse de la chévre (fuvolaszóló)
  • Gabriel Fauré: Sicilienne, Op. 78 (fuvola-hárfa duó)
  • Astor Piazzola: Libertango (harsona-hárfa duó)

20:00 órától

– A Budapesti Fesztiválzenekar vonósnégyese: Lezsák Zsófia, Molnár Noémi (hegedű), Gálfi Csaba (brácsa), Dvorák Lajos (cselló)

  • Wolfgang Amadeus Mozart: G-dúr vonósnégyes, K. 156
  • Antonín Dvorák: F-dúr („Amerikai”) vonósnégyes, Op. 96 – 1. étel
  • Edward Elgar: Szerelmi üdvözlet
  • Felix Mendelssohn: a-moll vonósnégyes, Op. 13, No. 2. – 1. és 3. tétel
  • Weiner Leó: Rókatánc

21:00 órától

– a Budafoki Dohnányi Zenekar vonósnégyese
Kristó-Varga Nikolett, Nagy Szilvia (hegedű)
Tuza Boglárka (brácsa)
Mészáros Brigitta (cselló)

  • Johann Sebastian Bach – Danny Seidenberg: Bach’s Lunch
  • Karl Jenkins: Palladio – részlet
  • Sári Szabolcs: Michael Jackson medley
  • Nickolas Ashford – Valerie Simpson – Sári Szabolcs: Ain’t No Mountain High Enough
  • Monty Norman – Cameron Patrick: James Bond theme
  • Avner Kelmer: The Simpsons
  • Pharrell Williams – Meg Birch: Happy – átirat
  • Caro Emerald: That Man – átirat
  • ABBA – Budapest Bár: Money – átirat
  • Beach Boys: God Only Knows – átirat
  • Astor Piazzolla: Libertango
  • Snarky Puppy – Nagy Szilvia: Medley
  • Chick Corea: Spain – átirat

23:00 órától

– A Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációja: Pilz János, Takácsné Nagy Gabriella (hegedű), Rajncsák István (brácsa), Mód Orsolya (cselló), Szitka Rudolf (klarinét)

  • Franz Krommer: B-dúr klarinétkvartett, Op. 83
  • Pjotr Iljics Csajkovszkij: D-dúr vonósnégyes – Andante Cantabile
  • Joseph Haydn: D-dúr vonósnégyes, Op. 76, No. 5 – Finale
  • Wolfgang Amadeus Mozart: A-dúr klarinétkvintett, K. 581 – Finale

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük