Connect with us

Gyorshír

Ambrus – Viszkis – Attila bemószerolja a rendőrséget

Megosztás

Az az autós, akit már igazoltattak, szondáztattak, az tudja, hogy pontos menetrendje van az aktusnak. Ám a rendőr is emberből van, így nem kizárt, hogy nem mindent a megfelelő sorrendben tesz, esetleg a rituálé más szabályát hágja át. Egy ilyen esetleges hibára építhet most várat Ambrus Attila.

ambrus-attila
Megosztás

Az az autós, akit már igazoltattak, szondáztattak, tudja, hogy pontos menetrendje van az aktusnak. Ám a rendőr is emberből van, így nem kizárt, hogy nem mindent a megfelelő sorrendben tesz, esetleg a rituálé más szabályát hágja át. Egy ilyen esetleges hibára építhet most várat Ambrus Attila.

Ambrus ezt feltételezi, kifogással él

Mint arról beszámoltunk, Ambrus Attilát egy közúti ellenőrzés során ittas vezetésen kapták és ahogy az ilyenkor dukál, bevonták a jogsiját.

A blikk.hu tudomására jutott, hogy Ambrus és ügyvédje panasszal élt, mert a két mintavétel között a meghatározott 30 percnél több idő telhetett el, vagyis szabálytalan lehetett az eljárás.

Ügyfelem együttműködik a hatósággal, de igaz, hogy panasszal éltünk. Jeleztük a mintavételek közti időtartammal kapcsolatos észrevételeket

– ismerte el lapnak dr. Szilágyi Roland, az érintett ügyvédje.

Ha sikerül minden kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy a szerv hibázott, úgy ejthetik a vádat, ami persze nem menti fel a delikvenst az alól, hogy nem tartotta be a szabályt. Büntetés ugyan nem jár érte, de kijelenthetjük, hogy aki iszik, az ne vezessen, mert állampolgári jogunk, hogy ne veszélyeztessen senki senkit!

dr. Kamarás Péter jogi szakértő véleménye szerint:

Általánosságban elmondható, hogy ha a mintavétel jogszabályellenesen történt, akkor nincs ügy, ezért is kellhet a szakértő. Ilyenkor az esetek jelentős részében igazságügyi orvos szakértőt rendelnek ki, akinek az a feladata, hogy megállapítsa az alkoholfogyasztás és a felszívódás körülményeit. Olyan kérdésekre keresik a választ, hogy éhgyomorra ivott-e a gyanúsított vagy sem, illetve mennyit aludt korábban, ugyanis ezek mind hatással vannak az alkoholszintre

Ambrus minden kiskapun bemenne….

Amennyiben folytatódik az eljárás, évekre is elvehetik Ambrus jogosítványát, ezt azonban szeretné elkerülni a Viszkis, így egy méltányossági kérelmet is beadott az ügyvédjével, hogy enyhítsék a várható büntetést.

Kértem a hatóságot, hogy ne kelljen Szegedre utaznom a vallomástétel miatt, de nem engedték, hogy Esztergomban tegyem meg. Mivel ez több mint négyszáz kilométernyi utazás, írásban adtam be a vallomásomat és egy kérelmet is – mesélte a Blikknek Ambrus. – Félreértés ne essék, nem szeretnék a feleségem szoknyája mögé bújni, de Réka veszélyeztetett terhes, a negyedik hónapban jár, nagyon kell vigyáznia magára. Az ezt bizonyító orvosi papírt csatoltuk is a kérelemhez a hatóságnak. Próbálom óvni, hiszen a legfontosabb, hogy ő és a baba is jól legyen. Nem tud órákon át vezetni, de nem is várom el tőle. Most is az egyik szomszédomat kellett megkérnem, hogy vigyen le vidékre egy kiállításra. Félkarú lettem jogosítvány nélkül, káosz az életem.

Lehet, hogy előbb kellene gondolkodni?

Ambrus Attila bízik benne, hogy minél hamarabb visszakapja a jogosítványát.

Nem lennék meglepődve, ha az lenne a cél, hogy példát statuáljanak velem (…) Nem öltem embert, csak hibáztam, remélem, mielőbb visszakapom majd a jogsimat.

-nyilatkozta a portálnak.

Egy kis promó, ha már….

Augusztus 2–18. között látható Ambrus kiállítása a kazincbarcikai Mezey István Művészeti Központban, ahol nemcsak az alkotásokat lehet megnézni, ugyanis közönségtalálkozó és filmvetítés is lesz.

Sajnos, nem tudok végig a helyszínen maradni, de csütörtökön mindenképp ott leszek. Sok olyan tárgy van, amit a gyűjtők már megvettek, de most a kiállítás idejére kölcsönadták, hogy mindenki megnézhesse.

Megdőlt a Viszkis – újra?

Két díjat is elnyert A Viszkis a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük