Kerítésen innen
Annyi a fertőzött, hogy ismét Covid-osztályt kellett nyitni Győrben
Nem érné derült égből villámcsapásként a hír a magyar lakosságot, ha folyamatosan kaptunk volna értesítést a jelenlegi Covid-helyzetről a kormány illetékeseitől, -mondjuk Nyunyólától- de nem így történt. Hungarikum!
Nem érné derült égből villámcsapásként a hír a magyar lakosságot, ha folyamatosan kaptunk volna értesítést a jelenlegi Covid-helyzetről a kormány illetékeseitől, -mondjuk Nyunyólától- de nem így történt. Hungarikum!
A „boldog tudatlanság” korának vége
Pártunk és kormányunk -bölcsessége előtt ez úton is meghajlunk- elsőszámú vezetője úgy döntött egy napsütéses napon, hogy vége a Covid-járványnak és ahogy kimondta -láss csodát!- úgy is lett! Legalábbis az adatok szolgalelkűen ezt mutatták, vagyis ezt mondták róla. Kisvártatva a tájékoztatás is megszűnt az ügyben, így boldog tudatlanságban leledzünk manapság.
Pénteki hír
Péntektől külön osztályon helyezik el a koronavírusos betegeket a győri Petz-kórházban. Ezen a részlegen a betegek nem látogahatók, de a többi osztályon is legfeljebb fél óráig lehetnek bent a hozzátartozók
– írja a Telex. A lap felidézte, hogy a győri Petz-kórházban korábban is vezettek már be szigorításokat, most azonban újabb lépést jelentett be az intézmény vezetése:
„intézményünk a Covid-19 okozta megbetegedések számának emelkedése miatt 2023. október 27-től határozatlan időre látogatási korlátozást vezet be. A Covid pozitív betegek ellátására külön osztályt nyitottunk, ahol látogatási tilalmat vezettünk be. Intézményünk Ápolási Osztályán Covid-19 megbetegedés okozta halmozódás miatt már látogatási tilalom van érvényben, a rendelkezés határozatlan ideig tart”.
A közleményben kiemelték azt is, hogy
a többi osztályon a Covid-fertőzések terjedésének megelőzéséért a látogatási időt fél órára korlátozzák, vagyis 14:00-14:30 között látogathatók a betegek Győrben. Egy páciens legfeljebb két látogatót fogadhat naponta, tehát vagy egy látogató tartózkodhat bent fél órát vagy 2 látogató 15-15 percet.
Ezalatt….
Folyamatosan jöttek a külföldi hírek, miszerint újra támad a vírus, újra kellene oltani a veszélyeztetett korosztályt és egészségi állapotú embereket, de „kerítésen belül” erről nem nagyon vesznek tudomást az „értők”, Nyunyóka is mélyen hallgat, így fogalmunk sincs arról, hogy
nem ártana tömegben, tömegközlekedési eszközön újra felvenni a maszkot.
Tudta?
„A Nyírő Gyula Kórházban rengeteg a covidos, szerencsére megint bevezették a maszkhasználatot”
– írta pár napja a Telex olvasója és valóban, a Nyírő Gyula Központ már október 10-én közölte, hogy
„az észlelt Covid–19-esetek számának megemelkedése miatt elrendeljük a Lehel utcai telephely látogatók számára a sebészi maszk kötelező viselését!”
Nem ez az egyetlen egészségügyi intézmény, hol hasonló szabályozást vezettek be a fővárosban. A Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet október 18-tól szintén kötelezővé tette a maszkviselést a betegeknek, kísérőknek, látogatóknak is, írja a 444.hu.
„Kérjük a tisztelt vizsgálatra érkező betegeinket és kísérőiket, valamint a látogatókat, hogy a biztonságos és folyamatos betegellátás biztosítása, valamint az intézményünkben fekvő betegeink érdekében szíveskedjenek maszkot viselni a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet telephelyein”
– közölte a kórház.
Nem kizárólag budapesti a történet
„Intézményünk Ápolási Osztályán Covid–19 megbetegedés okozta halmozódás miatt, 2023.10.18-tól határozatlan ideig látogatási tilalom van érvényben”
– írta szerdán a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház, majd csütörtökön már a maszkviselés visszatértéről adtak hírt, az ok a Covid-fertőzések számának növekedés, írja az ugytudjuk.hu.
„Az ősz beköszöntével a Covid–19 és egyéb légúti kórokozók okozta megbetegedések előfordulási gyakorisága is ugrásszerű emelkedést mutat.”
Emiatt a kórházban a látogatóknak kötelező a kézfertőtlenítés és a maszk használata is az összes fekvőbetegosztályon. Október 18-tól újra kötelező a maszkviselés a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban is, az intézmény vezetése
„az akut légúti tünetekkel orvoshoz fordulók számának növekedése miatt a betegek és kísérőik számára visszavonásig újra kötelezővé tette az orrot és szájat is eltakaró maszk folyamatos viselését, a Rendelőintézetben és az intézmény valamennyi ambulanciáján, szakrendelésén, az ezekhez tartozó vizsgálókban, valamint a várakozó és közlekedő terekben.”
Mit mondanak az okosok?
„Az a fajta óriási evolúciós ugrás, amit az omikron megjelenésekor láttunk, a most terjedő törzseknél nem megfigyelhető. A vírus azt csinálja, amit várunk tőle: csiszolgatja magát, kerülgeti a kialakított immunitásunkat. Analógiaként lehet említeni a szezonális influenzát, ami hasonlót csinál, kicsit más virológiai mechanizmusok mentén, de a lényege ugyanez” – mondta a Telexnek Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem és a Virológiai Nemzeti Laboratórium kutatója.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára