Anyák napja, Ádámka, és a politika

Olvasom a hírekben, hogy nagyon örült a 3 éves Ádámka, mert találkozhatott a miniszterelnökkel, hiszen ez volt a szíve vágya. Sőt a találkozáson kívül még minden jóval is elhalmozta Viktor bácsi, és édesanyja nagyon büszke.

Most kicsit szégyenkezem magamban,

hogy már a méhemben nem kondicionáltam a gyerekeimet arra, hogy bölcsis meg kisovis korukra ennyire kötődjenek a politikához, és ilyen világos, hazafias és tudatos álmaik legyenek. Igen, sajnos nálunk a népmeséknek voltak hősei, és a napestig tartó ” nyuszikázás” volt az áhított vágy.

Mi rajzolgattunk,

és kacagtunk azon, ha a szalmabábnak leesett a feje. A pancsizást is szerettük, és örültünk, amikor már nem kellett a pelus, aztán meg a bili. Ismertük az állatok, a gyümölcsök, zöldségek nevét, és tudtuk hogy hívják a szomszéd nénit és a bácsit. És számoltunk is kicsit: 1, 2, 3, 5.

Nagy szó volt az önálló öltözködés,

a sok vers és dalocska, és a gyurmából készült elefánt meg maci. Senki nem gondolta, hogy azok, de mi tudtuk, hogy azok, hát megtapsoltuk. Imádtuk az állatkertet, és a réten a pitypangot fújni, és a homokból hatalmas várat építeni. Sajna a lapátjainkat néha elhagytuk, de estére, mire jött álomország, addigra leszáradtak a könnyeink. Ha meg nem, akkor csikiset játszottunk.

Megtanultuk azt is, hogy a tűzhöz közel menni nem szabad, mert megéget, és hogy a kutyák akkor is ugatnak, ha nem harapnak.
A bölcsis meg az ovis jeleinkre különösen büszkék voltunk. Eszternek előbb napocska, aztán pillangó jutott. Fanninak a kiscsillag, majd a gyöngysor. Mennyivel klasszabb volt ez, mint egykor anyáé, mert ő csupán katicabogarat kaphatott.

A labda pedig gyakran elgurult.

A fognyűvő manócskákkal viszont már harcba szálltunk ( oké, néha egy icipici csalás is volt, de csak akkor ha elfogyott az eperízű fogkrém). Az egyik gyerekem Buci Maci fan volt, a másik Anasztázia hercegnőt imádta. Gyarló vagyok, mert édesanyaként megfosztottam őket attól, hogy álmaik netovábbja egy miniszterelnökkel való találkozás legyen 3 évesen…

Igaz, nem tudom mit válaszoltam volna akkor,

ha mondjuk a kisebbik lányom undorodva rám köpi a spenótot kiscsoportosként ( nem, a nagyobbik nem köpte ki, csak a húga), és a kanalat az asztalhoz verve azt üvölti nekem:

” Viktoooj bááácsit akajom, mej ő mindenkivel találkozik”.

Így anyák napja előtt számot kell vetnem önmagammal, mit hibáztam el.

Kapcsolódó

Cukros-bácsi újra támad – Orbán nem tud parancsolni a politikai pedofília adta lehetőségnek