Ascher Tamás: Vidnyánszky Attila a Fidesz támogatásával nem akármilyen hatalmat épített fel magának

Hogyan lett előadáscím Ascher Tamásból? A rendező a Heti Világgazdaságnak beszélt zaklatási ügyekről, bemutatóig tartó szerelmekről, sérelmekről és feketelistákról.

A rendező, akiből színdarab lett

A Katona József Színházban nemrég bemutatott az Ascher Tamás Háromszéken című Pintér Béla-darabról kulisszatitkokat is elárult, kitért arra, mennyi köze van a látottaknak a valósághoz:

„Semennyi, még csak ehhez hasonló eset sem történt. Pintér Béla nem kutatta sem Máté Gábor, sem az én életem valós eseményeit, pedig bátran kérdezhetett volna; de őt nem ez érdekelte.” /…../  „Az új darabnak is inkább ürügyei vagyunk; nem személy szerint rólunk, inkább a nyolcvanas évek újító színházáról szól, amelynek hétköznapjai lázas alkotásból és kaotikus életviszonyokból voltak összegyúrva. Ahogy más műveiben, persze itt is személyes benyomásokból indul ki Pintér, benne van a darabban a rácsodálkozás, az irónia, minden, amit az ezzel a fajta színházzal való fiatalkori találkozásai során érzett”.

Elmondta, ismerve Pintér kaján szemléletmódját, gúnyolódó kedvét, nyilván tudták, hogy jól megkapják a magukét. De a konkrét szöveget nem ismerhették, hiszen Pintér nem kész darabbal kezdi a próbát, nincs jóváhagyott példány:

„Színházunkban hagyomány, hogy a színészek nemcsak egymásról, de a rendezőkről is gyilkosan pontos paródiákat készítenek, úgyhogy megszoktuk és okulni próbálunk ezekből. A mostani előadás éppen azért nem bulvár, mert nem konkrét ügyeket ábrázol, miközben persze valódi gyarlóságokra mutat rá.”

 Bemutatóira készülve, egy társulat nem őrlángon pislákol

„Babarczy László ezt kissé élesen úgy fogalmazta meg egyszer, hogy aki színházat csinál, az szügyig szarban dolgozik. (Mindeközben az is ugyanennyire igaz, hogy a színház: templom.) Ez a fajta szenvedélyes művészetcsinálás nem ritkán képes felőrölni az embert. Ezért kudarcos gyakran a színészek magánélete, hiszen minden energiát, időt, emberi kapcsolatot elszippant a színház. Erről beszél a két idős színésznő a darab egyik megrendítő jelenetében.”

A zaklatási botrány kapcsán elmondta, negyven éve színdarabokat rendez, amelyeknek a zöme arról szól, hogyan lesznek emberpárok egymás boldogtalanságának okozói, egymás vagy a környezetük áldozatai:

„Ez nem pusztán színházi ügy, a nyers vagy az álcázott, sunyi erőszak mindenütt jelen van a társadalomban. A színház vitte el a balhét, hogy a magyar közéletben végre kimondhatóvá váljon a kérdés. De nem azért, mintha itt gyakoribbak volnának az anomáliák, mint bármely más szakmában;….”

A rendező igen markáns véleményt fogalmazott meg Vidnyánszky Attiláról:

„a darab egyébként nem nevezi meg, nem is ábrázolja Vidnyánszkyt, de megidéz egy magatartást, amelyik vélt sérelmekből merítve libidót, politikai támogatásból pedig lendületet és önbizalmat, nem akármilyen hatalmat épít fel önmagának.” /…../ „De nem tudom helyeselni, hogy túl jóban van a politikával. Helyzete Major Tamás ötvenes évekbeli pozícióját idézi. Ilyen elszánt, pragmatikus azonosulás mifelénk, Kaposvár táján nem volt szokás sem a szocializmusban, sem később.”

Visszatérnek a hetvenes évek dilemmái

Megint morális kérdés, hogy milyen támogatást, meghívást, munkát fogadok el, milyen lapnak adok interjút, milyen kontaktus elfogadható még bizonyos állami intézményekkel vagy általában az állam emberével:

„Egyelőre ritka, ha az élesen kritikai alapállás egzisztenciális következményekkel jár, bár Bodó Viktor vagy Schilling Árpád kiszorítása az őket megillető helyekről bízvást tekinthető politikai ihletésűnek. Egyéb esetekben inkább a közéleti ízlésem kell, hogy eldöntse, elmegyek-e például a Nemzeti Színházba rendezni.”

Az interjú végén elmondta, mit gondol Zsótér Sándorról, és azokról a kollégáiról, akik a Nemzeti Színházban rendezést vállalnak:

„Miért ítélném el azt, aki úgy dolgozik a Nemzetiben, mint ő, hogy képes megőrizni teljes művészi integritását? Hogy miféle egyéb stratégiákat legitimál eközben, az érzékeny és bonyolult kérdés: ne menjünk bele.”

Kapcsolódó

Szikszai Rémusz: az igazságérzetemet zavarja rettenetesen, ami körülvesz