Connect with us

Sport

Átadták a MOB Fair Play-díjakat

Megosztás

Sportszerű cselekedetéért díjat vehetett át Knoch Viktor olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó hétfőn a Budapesten megtartott Fair Play-gálán.

Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság fair play-bizottságának elnöke a rendezvényen kiemelte, a magyar sport továbbra is a sportszerűség szellemének irányába halad előre.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke beszédében hangsúlyozta, a sport egyik legfontosabb része a fair play. Példaként külön kiemelte, hogy az idei phjongcshangi téli olimpián a két Korea közös zászló alatt versenyezett, ma pedig “látjuk, hol tartanak”.

“A sport tette meg az első lépéseket, ilyen és ehhez hasonló példákra van szükség” – tette hozzá.

Sárfalvi Péter utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kiemelte, a sportszerűség szellemiségében számára a kudarcok elviselésének feldolgozása volt a legnehezebb, de a többek között ma is díjazott mentorától, Pécsi Gábortól olyan tanácsokat kapott, amelyek segítettek neki.

Életműtrófeát vehetett át Rákosi Gyula olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgó, edző. A Ferencváros saját nevelésű játékosa 1957 és 1972 között négy magyar bajnoki címet nyert, és 512 mérkőzésen 116 gólt szerzett. Ugyancsak életműdíjban részesült Hóbor Béla, az utóbbi három évtized legsikeresebb magyar röplabda-játékvezetője.

A rövidpályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktort azért díjazták, mert tavaly a világkupasorozat harmadik állomásán azt követően is vállalta a váltóban való szereplést, hogy egyéniben súlyos vágási sérülést szenvedett, és félórás orvosi beavatkozást igényelt. A sportoló akaraterejének is köszönhetően a staféta végül elődöntős lett, ez pedig hozzájárult ahhoz, hogy a csapat ott lehetett Pjongcsangban, ahol sporttörténelmi aranyérmet nyert.

Hozzá hasonlóan a fair play-cselekedet kategóriában diplomával díjazták Péni Istán sportlövőt, aki a világkupa döntőjében segítette ki cseh riválisát egy fontos alkatrésszel. Ezzel hozzájárult, hogy Filip Nepejchal pályafutása legjobb eredményét elérve második legyen.

Szintén diplomát kapott Pavuk Tíra atléta, aki a junior Európa-bajnokságon a 3000 méteres akadályfutás döntőjében felsegítette nagy esélyes honfitársát, a hatalmasat bukó Tóth Lili Annát, aki nem tudta folytatni a küzdelmet.

A magyar curlingválogatott tagjai azért kapták meg az elismerést, mert a csapat Európa-bajnokságon, az angolok elleni mérkőzésen jelezték, hogy a rivális köve technikai hibás, így az angolok újra próbálkozhattak, és kiütötték a magyarok köveit.

Különdíjat kapott Oláh Bence, a rövidpályás gyorskorcsolya-váltó ötödik tagja, aki nem kapott lehetőséget, de végig ott volt a csapattal az olimpián.

A sport szolgálatában-trófeát vehetett át Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség korábbi elnöke, akinek a vezetése alatt hat olimpián 17 aranyérmet nyertek a magyar sportolók, valamint Pécsi Gábor, az öttusasport kiemelkedő alakja, aki kapitányként és a szövetség főtitkáraként 12 évig irányította a sportágat.

Losonci György korábbi jégkorongozó a magyar gyeplabdában tett szolgálataiért kapott diplomát.

Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság fair play-bizottságának elnöke és Jocha Károly. Fotó: Róth Tamás

A sportszerűség eszméjének népszerűsítése kategóriában Jocha Károly újságíró kapott elismerést. Művészet-tudomány kategóriában Dr. Takács Ferenc professzor, valamint Béres Klára és Dr. Béres József trófea elismerésben részesült.

Fair play-cselekedet

Trófea:
Knoch Viktor (rövidpályás gyorskorcsolya)

Diploma:

Péni István (sportlövészet)
Pavuk Tíra (atlétika)
Magyar curling-válogatott

A sport szolgálatában

Trófea:
Baráth Etele (kajak-kenu)
Pécsi Gábor (öttusa)

Diploma:
Losonci György (gyeplabda)

Népszerűsítés

Trófea:
Jocha Károly (újságíró)

Életmű

Trófea:
Rákosi Gyula (labdarúgás)

Diploma:
Hóbor Béla (röplabda)

Művészet-tudomány

Trófea:
Dr. Béres József (vegyész)
Béres Klára (vegyész)
Dr. Takács Ferenc (professzor)

(MTI)

Még sportot?

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük