Budapesti hétköznapok
Augusztus 20-i állami petárdázás – Balásy Gyula, a kormány kedvenc „plakátragasztója” szintet lép

Miközben a magyar kormány, minden jel szerint, a választások után szinte azonnal az eddigi legnagyobb gazdasági megszorításra készül, nem felejti, hogy a népnek cirkuszra is szüksége van. Ismét Európa legnagyobb tűzijátéka jön augusztus 20-án és ki mást bíznának meg ennek szervezésével, mint a kipróbáltan jó elvtársat, Balásy Gyulát.
Miért ne értene éppen ehhez, nem lehet olyan dolog!
Úgy látszik két dolog senkit nem zavar a kormányban:
- Nem csak szinte, hanem valójában is a csőd szélén tántorog az ország,
- veszélyes lehet egy ilyen feladatot, amin emberi életek múlhatnak, egy tapasztalatlan, eddig csak a kommunikációban, azon belül is a print-médiában, plakát gyártásban jártas személyre, nevezzük nevén: Balásy Gyulára bízni.
Nagy úr a pénz
A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. nettó 1 milliárd 893 millió (bruttó 2 milliárd 390,5 millió) forintos keretszerződést írt alá a NER-közeli üzletember két cégével, a Lounge Event Kft. és a Visual Europe Zrt. kettősével az augusztus 20-i tűzijáték rendezvényszervezési feladataira
– vette észre a 24.hu. 2024-ben nemcsak Balásy Gula lép szintet, hanem a nemzeti petárdázás is, ami tavaly még „csak” nettó 1,4 milliárd forintot vett ki mindannyiunk közös zsebéből. Ez a szó szerint vett pénzégetés évről évre fontosabb a kormánynak. Emlékeznek még, amikor egy, a rendezvény idejére tévesen kiadott viharjelzésbe belebukott az azóta meg is szűntetett Meteorológiai Intézet igazgatója?
Szerző
Friss
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?