Hollik exképviselő, hogy múlassa az időt, meg persze meghallva a Fidesz szavát, 2018 Magyarországán felélesztette a nácik által használt egyik legocsmányabb eszközt: billogoz. Csütörtökön éppen a...
Évek óta érezhető tendencia Magyarországon, hogy egyre kevesebben vagyunk. Ezen cseppet sem változtat, hogy a nemzetvezető szövetséget akart kötni a születési kedv növelése érdekében, ezt –...
Hollik fidesznyik leszámoló hadjáratba kezdett, „nevén nevezi” az emberi jog mellett kiállókat! Most tacepaókkal bélyegzi meg azokat, akik behánynak a temérdek hazugságtól és embertelenségből, amit a...
Sokaknak jelent megugorhatatlan akadályt, ha a gyerek kinövi a cipőjét. Bizony, ez a helyzet 2018 Magyarországán! Az alábbi példa Kenyából való, a harmadik világ elmaradottnak mondott...
Bajkai István, a kormánypárt országgyűlési képviselője kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy ne legyen megengedett az életvitelszerű közterületen...
Szép az önzetlen vonzalom, de ha nem biztos benne az ember fia, akkor erejéhez mérten fizessen érte. Vagyis a mi erőnkhöz mérten, hiszen közpénzből volt gáláns...
Ellentétes eredményeket mutatnak a laborvizsgálatok, ezért a Vivienvíz Kft. a Lupilu szénsavmentes ásványvíz visszahívásáról döntött. A Lidl már le is vette a polcról. A Vivienvíz Mészáros Lőrinc...
Ahogy az a kerítésen belül, elzárkózva a bűnös nyugattól, vagyis Magyarországon történni szokott, a dolog úgy kezdődött, hogy a másik fél visszaütött. Hála az Orbán-hangnemnek, a...
Kovács Zoltán kormányszóvivő a kormány cicavíziójában az M1 csatornán vetette be a köztudatba – emelve ezzel a tétet – az Orbán-kommunikáció találmányát, a Soros-univerzum létét. Na...