Fábiánsebestyén egyik képviselője bevallotta, hogy ő smirglizte le és festette le a játékok faelemeit, hogy ne menjen szálka a gyerekek kezébe.
Minden eddiginél többen, 565 ezren látogattak ki a Sziget fesztiválra, amely három napon is teltházas volt. A szervezők már a jövő évi programot tervezik.
A Mol Nyrt. emeli bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a 95-ös benzin ára nem változik.
Vásárhelyi Mária szociológus hete azzal kezdődött, hogy véletlenül odakapcsolt az egyik kormánytévé adójára, ahol éppen megváltás alatt volt a világ, gender ide, gender oda.
A Farkasréti temetőben ma elbúcsúztatták Szepesi Györgyöt, a július 25-én 96 éves korában elhunyt legendás sportriportert.
A sajtóhelyreigazítási ügyek sajnálatos módon hosszúak és fáradtságosak, a fideszes Délmagyarországgal szemben a szokás szerint bizonyítékokkal igazolt hazugságaik ügyében éppen ma lesz a tárgyalás a szegedi...
A tragédia után Matteo Salvini belügyminiszter, a jobboldali Liga vezetője azonnal az EU-t okolta a költségvetési megszorítások miatt.
Kilakoltatás a 11. kerületben. Élőben a Mércén!
Az amerikai Pennsylvania államban az elmúlt 70 évben több mint 300 katolikus pap követett el szexuális visszaéléseket, áldozataik száma meghaladja az ezret.