Connect with us

Blogbazár

„Intellektuális és morális hard-pornó az Echo TV-ben”

Megosztás

Vásárhelyi Mária szociológus hete azzal kezdődött, hogy véletlenül odakapcsolt az egyik kormánytévé adójára, ahol éppen megváltás alatt volt a világ, gender ide, gender oda.

nemek
Megosztás

Vásárhelyi Mária szociológus hete azzal kezdődött, hogy véletlenül odakapcsolt az egyik kormánytévé adójára, ahol éppen megváltás alatt volt a világ. A rendszeresen jelentkező műsor témái között szerepelt a demokráciában lehetetlen múlt heti kormánydöntés: a gender szakok betiltása is.

A magabiztos ostobaság…

A szociológus közösségi oldalán két posztot szentelt a véletlen távirányító-nyomkodás eredményének.

1.)

„Ma este vesztemre – belenéztem az Echo tv sajtólakájklub című műsorába. Ott ült négy ivarérettnek tűnő férfi és a genderről beszéltek, szigorúan g-vel ejtve.

A magabiztos ostobaság, tudatlanság és aljasság kvintesszenciáját hordták össze, ill. közülük egy, Bencsik Gábor óvatosan megpróbált érvelni a gender védelmében, de gyorsan inába szállt a bátorsága. A másik három szellemi verőlegény, bevált bolsevik módszerrel, percenként szólította fel önkritika gyakorlására.

A televízión keresztül gyógyító Gyurcsok egy szellemi hérosz volt ezekhez az üres fejű, ócska nyaloncokhoz képest. Ha van olyan, hogy intellektuális és morális hard-pornó, akkor ez a tíz perc kimerítette mindazt, amit ez alatt érthetünk.”

Gábor György: mostantól a politikai hatalom dönt arról, mi tudomány és mi nem az

2.)

„Ide s tova négy évtizede foglalkozom szociológiával, elsősorban empirikus kutatásokkal. Valahányszor minta keretet állítunk össze vagy adatot elemzünk az alapvető társadalmi-demográfiai változónak a nemhez tartozást, az életkort a lakóhelyet és az iskolai végzettséget tekintjük. Ezek azok az objektív változók amelyek mentén pl. a vélemények megoszlását vizsgáljuk. Minden más csak ezután következik.

És a vélemények, értékítéletek, szokások stb. az esetek jelentős részében szignifikánsan különböznek attól függően, hogy a kérdezett férfi-e avagy nő. És nem azért mert biológiailag különböznek egymástól, hanem azért mert más a szocializációjuk, a hierarchiában elfoglalt helyük, a társadalmi szerepük stb.

Innen nézve a szociológia színtiszta genderizmus.

És ezt ugyanolyan jól tudják a kormánypárti politikusok, mint a szociológusok. Hiszen hetente rendelnek meg közvélemény-kutatásokat, fókuszcsoportos interjúkat stb. hogy ezek eredményei alapján találják ki az agymosás újabb és újabb gazemberségeit. Többek között azt kutattatják milliárdokért, hogy milyen hazugságokra gerjednek a férfiak és melyekre a nők. És persze azt is tudják, hogy a pártpreferenciák is különböznek a nemhez tartozás szerint is, és ezt is beépítik a goebbelsi propaganda akcióikba.

Miközben tudatosan élnek és visszaélnek a tudományos megismerés pl. a gender tudomány eredményeivel, aközben gyűlöletet szítanak ez ellen. Igazi ócska, hazug, farizeus társaság, amely a középkori sötétségbe, a boszorkány üldözések világába akarja visszavezetni ezt a társadalmat.”

Bencsik Gábor különvéleménye gender-ügyben – nem kapta meg az itinert, vagy elkezdett gondolkodni?

Bayer nekiment Stumpfnak, aki tanítani való stílusban visszaszólt

Konok Péter: Ki nem szarja le, hogy mit „vall” a kormány az emberről?!

Puzsér is kiakadt Orbánékra csakúgy, mint Bencsik és Stumpf – ez lenne az a bizonyos „kerítés”?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük