A pénteki nap sztár-rendezvénye a Fidesz polgármestereinek összeröffenése volt, ahol az elkötelezettek megbeszélhették, ki hogyan tesz majd eleget fennhatósága alatt a Soros-gyűlölet terjesztésének. Vajda Zoltán, a...
Tűz ütött ki a Kerepesi úti Aréna bevásárlóközpontban. Egy edzőterem szaunája gyulladt ki – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője. Kolozsi Péter elmondta: a bevásárlóközpont...
A külügyminisztérium helyettes államtitkára elkottyantotta, hogy Magyarország befogadott 1300 menekültet. Önként! Orbán Viktornak tisztáznia kell a helyzetet: valóban több menekültet fogadtak be annál, mint amennyit az...
Miközben Rétvári dicshimnuszokat zeng a kormány nyugdíjemeléséről, nem beszél arról, hogy az intézkedéseik következtében kevesek nagyon jól, sokak pedig elég rosszul járnak. Amíg magas nyugdíjakkal rendelkezők...
Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Times of Malta című lapnak arról beszélt, tavaly 1300-an kaptak menekültstátuszt Magyarországon,...
Az MSZP felszólította a főpolgármestert, hogy a saját zsebéből fizesse ki a 3-as metró felújítása és a budapesti elektronikus jegyrendszer ügyében kiszabott bírságokat. Pistike, Pistike…. Horváth...
A Párbeszéd arra szólította fel az általa demokratikusnak tartott ellenzéki pártokat, hogy tegyék félre a rövid távú érdekeiket, álljanak Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP...
Bayer Zsolt alpári stílusban rágalmazta és fenyegette meg Konrád Györgyöt. A fenyegetésnek nem lett következménye, ezért kolléganőnk úgy döntött, hogy feljelentést tesz a Médiahatóságnál. Következmények nélkül –...
10 órakor kezdődött a Bálnában a Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke által összehívott „Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben” elnevezésű rendezvény. A Bálna előterében...