Tiborcz Istvánék hatalmas birtokot alakítottak ki Tükröspuszta körül, és mindent hitelből fizettek. Az Orbán-kormány az állami földvagyon privatizációját eleve azzal a szándékkal indította, hogy új földbirtokos-réteget...
Gianni Pittella: Orbán nem mondhatja, hogy kivesz az Európai Unióból amit akar, aztán amikor adni kellene valamit, arra nem hajlandó. Az Európai Parlament szociáldemokrata képviselőcsoportjának vezetője szerint...
A 40 éve felbocsátott Voyager-1 ma már a Naprendszeren kívül, a csillagközi térben, tőlünk 21 milliárd km-re jár. 40 évvel ezelőtt kezdődött, és a mai napig is...
Mark Rutte szerint Orbán Viktort és pártja a Fidesz számos ponton szembehelyezkedik az unió alapértékeivel. „Miért tagja még az Európai Néppártnak egyáltalán?” – szúrt oda a konkurens EPP-frakciónak...
Ismeretlenek kirabolták a Montenegróban szolgálatot teljesítő magyar misszióvezető rezidenciáját Donji Kokotban. Erről a Dan című montenegrói lap számolt be, internetes kiadásában. Közlések szerint a behatolók az...
Vasárnapi londoni sajtóértesülés szerint február végén várják Donald Trump amerikai elnököt Londonba, ám az eredeti tervekkel ellentétben, nem állami látogatásra, vagyis nem az uralkodó vendégeként. Diplomáciai...
A kormánypárt szerint minden eddigi rekordot megdöntött a sorosozó nemzeti konzultáció. Kérdés persze, mennyire lehet hinni a fideszes összesítésben. Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción...
Havi nettó 750 ezerért csábítják a magyar villanyszerelőket Németországba. Szerelő kerestetik! A Magyar Elektrotechnikai Egyesület felmérése szerint évente legalább 600 új villanyszerelőre volna szükség Magyarországon, ez azonban...
Kálmán László nyelvész és egyre kedveltebb közíró közösségi oldalán szedi darabokra Pogátsa Zoltán, magát konzervatívnak valló közgazdász egyik rádióinterjúját. „Óriási liberális tévedés” Tudjuk, hogy a statisztikákat szereti mindenki a...