Banánköztársaság
Az a magyar, akinek fáj Magyarország kormányzóinak gyávasága — történelem „jelennézetben”
Nos, ezen a századik évfordulón is túljutottunk. Sajnos ezúttal újra kihagytuk a szimbolikus esélyt, hogy szembenézzünk a magyar történelem egy fontos lapjával, és a jövő felé forduljunk.
Székelyhimnusszal a mannáért
Ehhez képest az Országgyűlés pár percre szavalókörré és dalárdává alakult, ahol 133 mameluk leste, hogy ha hangosabban üvölti a székely himnuszt, akkor majd a főnökeik esetleg még több mannát gurítanak neki.
A Fidesz mai vezetőgárdája telis-tele van olyanokkal akik a karrierjük elején még egy ideig vállaltan sorosisták is voltak. Ma pedig hisztérikusan igyekeznek kompenzálni a múltjukat, hogy a mai hazugságaiknak nyomatékot adjanak. Ugyanolyan gyávák, mint szellemi elődeik, vagyis a magyar hon megnyomorítói, legyenek azok horthysták, nyilasok és hasonlók.
A gyávaság is lehet jogfolytonos
Pokorni Zoltánnak legalább fáj a nagyapja karszalagos gyilkos múltja. Kövér László viszont inkább lehetne büszke az egykori vöröskatona nagyapjára, hiszen a Trianon felé vezető úton egyedül a magyar Vörös Hadsereg ragadott fegyvert a haza védelmében, 1919-ben. Aztán a jobboldal gyáva vezetői másod- és harmadvonalbeli magyar tisztviselőkkel aláíratták azt a szégyent, aminek a 100. évfordulóját “ünnepelték” mai – szintén gyáva – utódaik.
Igen, a gyávaság is lehet ‘jogfolytonos’. A mai kormányzók egyik távlatosan gyáva húzásaként értékelem az egyszerűsített állampolgársági törvényt, amit annak idején nem is szavaztam meg. Ugyanis már akkor látszott, hogy szó sincs a magyarság parlamenti képviseletéről, sőt, a mai napig ordít a szavazatvásárlás igénye, hiszen mily természetesnek gondolható, hogy újdonsült állampolgártársaink majd arra az erőre szavaznak, amely ezt a lehetőséget adta nekik.
Méltatlan káosz
Most vonatkoztassunk el attól, hogy valójában nem a Fidesz, hanem a Magyar Országgyűlés elsöprő többsége adott egy sajátos szavazati jogot a külhoni magyarságnak, bár közülük sem mindenkinek. Például a szlovákiai magyarok egy borsószemnyi magyar választójoggal sem rendelkeznek, minthogy hazájuk erősen tiltja a kettős állampolgárságot. Ám a többiek, t.i. azok akik magyar állampolgárok (is) csupán a magyar pártlistákra szavazhatnak, lévén nincs magyarországi állandó lakhelyük, tehát az egyéni jelöltekre nem. Mondjuk így: fél szavazatuk van, ám nem önmaguk képviseletére, hanem a magyar belpolitikai viszonyok befolyásolására. És igazából azt sem tudjuk, hogy kik ők, lévén nem szerepelnek a választói névjegyzékben, csupán az állampolgárságukat tudják igazolni, s szavazataikat nem is feltétlenül ők adják le, hanem azokat többnyire valakik valahogyan begyűjtik.
Ebben a méltatlan káoszban teremtene rendet a pártom, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, Székely Sándor, aki azt vállalta, hogy még az igén egy olyan törvénymódosítási indítványt terjeszt elő, amely átalakítaná a külhoniak szavazati jogát. Ennek lényege, hogy szavazhassanak, éspedig a saját képviseletükre! Eszerint a Magyar Országgyűlésnek lenne egy olyan, szavazati joggal nem rendelkező tagja, aki a külhoni magyarság ügyeiben felszólalhatna, amennyiben az Országgyűlés az adott napirendi pontot ilyennek minősíti. (A magyar EP-képviselők szintén szavazati jog nélkül szólhatnak hozzá az ún. európai uniós napirendi pontokhoz – a szerk.)
A szavazati jog a képviseletről szól, és nem a lobbizásról
Bár az se rossz, ha a magyar országgyűlési képviselők – elvontan – akár a külhoni magyarság lobbistáinak (is) tekinthetők, ám az érintettek alighanem jobb szívvel élnének a szavazati jogukkal, hogy ha az a tényleges, a megfogható képviseletükről szólna. Mondhat, hazudhat a kormány milliónyi “új” magyar állampolgárt, azonban csak jelentős kisebbségük él magyar szavazati jogával, mondván, nem tartja etikusnak, hogy egy olyan ország életébe kibiceljen bele, amelyben sohasem élt, és terheit sem viseli.
Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy a jelenlegi helyzet jobbá tette-e valakinek az életét, akkor erre az a válasz, hogy igen. Pár százezer embernek. Érzelmileg. Van azonban ennek a mérlegnek a másik serpenyője is, és ez a többség, amely elégedetlen ezekkel az állapotokkal. A fenti javaslat inkább tűnik méltányosnak, azaz akár mindenkinek jó lehetne.
Mert ne feledjük! Trianon ugyan sok millió bánatos magyart produkált, de még több millió boldog szlovákot, románt, horvátot, szerbet és másokat. Tarthatatlan ez a megosztottság. Az EU-hoz való csatlakozás rengeteget oldott a feszültségekből. Ideje lenne, ha az összes érintett immár a ‘jólléttel’ tudná megajándékozni magát, ám ehhez mindenütt egy szociális fordulatra lenne szükség. Ez viszont még a búfelejtésnél is nagyobb feladat.
(A szerző az MSZP volt országgyűlési- és európai parlamenti képviselője az Igen szolidaritás párt elnöke)
