Az élet megy tovább – A putyinista ott puccol a Karamellában, körbeveszi az ellenséges szellemű város

Magyarországnak van egy csaló, hazug, putyinista kormánya, a szarkupac tetején egy király áll, aki megmérgezte az életünket, egymásnak ugrasztotta a határon túliakat az itthoniakkal, a várost a vidékkel, a versenyben hívőket a seggnyalókkal. Budapest és némely nagyváros állja csak a sarat, a falvakat benyelte a politikai ártány. Rab László szŰrreál összefoglalója a 14. hétről.

Ruszkik haza! helyett újra Ruszkik vissza!

Tizenkét éve nem lehet elérni, hogy a levélszavazók mellett a külföldön dolgozóknak is azonos választási joguk legyen. A tetűbanda azzal kezdte, hogy megsértette az alkotmányt – tájszólásban az alaptörvényt. Különbséget tesz ember és ember között, mindhiába. Átírta a választási körzeteket, a városokhoz, ahol gyönge a Fidesz, falvakat csapott, hogy jobb legyen az arány. Szétkúrta a médiát, aránytalan előnyökhöz juttatta vazallusait, félelemben tartja a közmunkával a vidéki választókat. Kiiktatta a versenyt, szétlopatta a családtagjaival és seggnyalóival az országot. Teljesíti Putyinnak azt a parancsát, hogy az EU-n és a NATO-n belül legyen, s onnan súgjon kifelé az oroszoknak. A Ruszkik haza!-szlogenből Ruszkik vissza! lett.
És akkor úgy nyer a választáson (a „kommunisták” ellen), hogy az látszik a Holdról is. Tényleg látszik, azzal a sok szemétséggel együtt, amit a Minnerstájsz összekalapált. A nép megválasztotta, mert most itt az a nép van soron, amelynek nem számít, hogy lopnak, nem érdekli a GDP, s magasból tesz arra, hogy az értelmiségi ellenzéki pupákok sivalkodnak a tolvajlás miatt. A mostani népet nem a jövő és a haza felemelkedése izgatja, hanem az, hogy Tóth Gabi piercingje a helyén van-e még.
Mindenkit megnyugtatok, a helyén van.

A debreceni nép simán megszavazta Kósa Lallert, a csengeri örökösnő partnerét, aki disznótelepet vett ajándékba a mamukájának. És nem ingerli Völner Pál igazságügyi államtitkár esete sem, aki beiktatása napján csúsztatta be a zsebbe a 80 milliós suskát. „Tetszik kapni egy nyolcvanast!” – mondta a kocsmabajnok vidékütt, mielőtt malackörömből elkezdte hörpölni a törkölypálinkát.

Irány Marbella! Budapest marad

Micsoda ország ez, uramisten. Egy hete gyűröm magamban, hogy megint nem sikerült eltakarítani a rablóbandát, s most már biztos, hogy választáson ez nem fog menni. Annyira szétcsalt, elcseszett a rendszer, hogy nincs másnak esélye, csak a putyinista dumát hintő orbanitáknak. Április 4-én folytatódott a lopás, csak most már röhögni is tudnak hozzá. Völner is elment nyugodtan újságot venni, soha semmi baja nem lesz. Úgy jár majd, mint Borkai, Szájer vagy Kaleta. Irány Marbella vagy a Maldív-szigetek.
Hanem Budapest (meg Szeged és Pécs). A nagyvárost nem tudta meghülyíteni. Ezeken a helyeken soha nem fog nyerni, mert utálják, mint a szart. Nem műveltebb a pesti ember a vidékinél, nem is rafináltabb, csak jobban átlát a szitán. És amikor jön Orbán, hogy átverje, félrehúzza a száját még a XII. kerületben is, és azt mondja, nem, kiscsávó, ez az ócska, kültelki tempó itt nem fog menni. Amúgy érdekes, hogy Budán mennyire nem tudott labdába rúgni. Olyan ősfideszes körzetekben, mint a Rózsadomb vagy a turulos tizenkettő. A hírek szerint félre lettek állítva a helyi erők, s a központ főlopói kezdték tartani a markukat. Erre intettek be Orbánnak a helyi jobboldal vállalkozói.

Menjen, vigye a kormányát Felcsútra

Ott puccol a Karamellában, körbeveszi az ellenséges szellemű város, kinéz a teraszról, és azt látja, hogy itt a többség a gyalázatos választási simlijei ellenére nemet mondott őfelségére. A logikus az lenne, ha szépen elhúzna a búsba a nagyvárosból. József főherceg időközben hazalopott és átépített majorságába vagy Debrecenbe, ahol Putyintól nemrég suttyomban, csöndben merték csak visszavenni az egyetemi díszpolgári címet. Az ellenzéki választó még ilyen rossz állapotában is azt kívánja, hogy menjen végre a picsába. És hagyjon bennünket békén. Ne ingerelje tovább a gyűlölet szításával az ország népét. Mert kormányozni nem tud. Pimaszkodni annál inkább.

Zsellértempóban már nagyok vagyunk

Nem vagyok már elkeseredve, köpök rá, hogy mit csinál s mit hadovál össze. Most Kaczinski szólt be neki, ha nem látja, hogy mi történt az ukrajnai Bucsában, ideje szemorvoshoz mennie. Félreáll emellől minden elvbarátja, ott áll tökegyedül Putyin pincsikutyájaként az európai fórumokon, az ország megint rossz helyre tette a sejhaját, megint a vesztes pozíciót vettük fel, pedig most nem kényszerített rá bennünket külső hatalom. Egyszerűen ilyen ez a mi ázsiai belső erőforrásunk. Kalandozni, hazudozni, rabolgatni, ez megy ezer éve. Négyévenként jön a választás, akkor csak az a dolgunk, hogy meglovagoljuk zsellértempót. S utána ugassunk, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett: a Holdról is látszik, olyan nagyok vagyunk.
Nagy vagy, bazd meg, de eljön a pillanat, amikor újra kicsi leszel. Amikor egy szemvillanás alatt elenyészel. És akkor majd biztos látszani fog a Marsról is.
Mit tudok javasolni a csalódott buborékországnak? Jöjjön most a füldugós időszak, legyen több a zene, kevesebb a politikai információ. Elkezdődött ellenzéki oldalon is a szokásos mószer, az se leányálom. Ha Dobrev ment volna, nyertünk volna, mondja Gyurcsány, de már nem érdekes. Miként az se számít túlságosan, hogy Márki-Zay töketlen volt-e vagy sem. Volt, ahogy volt, túl kell élni. Végül is száz évünk ment el úgy, hogy három jelentős áruló állhatott az ország élén. Horthy a királyt, Kádár a forradalmat, Orbán a rendszerváltást árulta el (By Bozóki András). Ezt végiggondolva még nagyobb a választások utáni nyekkenés, mint április 3-án volt.
Hosszú Katinka hűségnyilatkozatával nem foglalkozom. Szurkoltak neki pályafutása során a balosok is szép számmal. Valamiért mégis fizetnie kellett ezzel a szörnyű gratulációval. Cseh Lászlóról vagy Milák Kristófról nem tudom elképzelni, hogy ilyet valaha is meg tudtak volna tenni. Menjünk tovább, Katinka drága, ússz inkább világcsúcsokat. Jöjjön a 15-ös hét a húsvéttal. Vissza, vissza a család melegébe, ez most számomra – vadiúj nyuggerként! – a legfontosabb életprogram.

Előző hét