Az ellenzéki programról: „nemzeti” vagy demokratikus és szociális minimumra van szükség?

2019 fölcsillantotta a rezsimváltás lehetőségét. Ám ez a lehetőség gyorsan elillan, ha az ellenzék nem kezd hozzá közös program kidolgozásához. Már megkésett, de még elmondható: jobb későn, mint soha.

Program nélkül csak maffiapárt nyerhetett

Kérdés lehet persze, hogy kell-e egyáltalán program?  Hiszen a Fidesznek sincs, legföljebb annyi, hogy „folytatjuk”… De nem tévedhetünk: program nélkül nem jöhet létre valamelyest tartós – bár nyilván ideiglenes – ellenzéki egység; program nélkül csak maffiapárt nyerhetett.

Nem új persze ez a „fölismerés”. December 15-én erről tartott sajtótájékoztatót Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes. A fölvetődő kérdéseket tegyük most zárójelbe, és figyeljünk Tóth Bertalan mondandójára:

„Ez az ellenzéki együttműködés, ez az ellenzéki egység, amellett, hogy közös képviselőjelölteket ad, amellett, hogy közös listákat ad, amellett, hogy közös miniszterelnök-jelöltet ad, közös programot is ad majd Magyarország számára. Ez egy óriási nagy előrelépés, mert 30 év után, a rendszerváltás után először fordulhat elő, hogy a Fidesz utáni világban lesz nemzeti minimum.”

Számomra a második mondat értelmezése nehézséget okoz, de most nem ez a lényeg, hanem a „nemzeti minimum”. Annak tartalmáról kicsit bővebben:

Tóth Bertalan elmondta, hogy „a baloldali, liberális és jobboldali erőkből álló ellenzéki összefogás először valósíthat meg egy olyan programot, amely az oktatás, az egészségügy, a szociális világ és a jogállamiság területein is a nemzeti minimumot tartalmazza”.

Én ezt nem értem

Számomra a „nemzeti minimum” kifejezés lényegében ugyanazt jelenti, vagy ugyanazt sugallja, amit a Fidesz állít magáról: az ő program nélküli programja is élvezi a „nemzeti” támogatást, ráadásul több is a minimumnál… Kétharmada van, vagy ha az egyébként bukott népszavazást is beleszámítjuk, Fidesz módra, akkor 98 százaléka…

Mit mond ez a kifejezés azokról, akik elfogadják a „nemzeti minimumot”, és főleg mit mond azokról, akik nem?

Senkiben sem lehet illúzió: nem állítható össze olyan ellenzéki program, amelyet a nemzet egésze, illetve meghatározó, netán kétharmados többsége támogatna. A Fidesz sem tudna olyat, az ellenzék pedig mai állapotában még kevésbé. Ilyen körülmények között persze elképzelhető, hogy akár két „nemzeti program” közül is választhatunk majd (hogy mikor és egyáltalán, az persze kérdés): lesz egy „minimum”, és egy egységes, magyar és keresztény, amolyan magát 98 százalékosnak mondó, a NER folytatása…

Dermesztő reakciók

Nem kellene a leendő program nevéből a „nemzeti” elemet kihagynia az ellenzéknek? Ha az első „kormánypárti” reakciókra gondolok, nem látok benne semmi értelmet. Íme egy jellemző hozzászólás a kormány egyik vezető médiájából betűhíven, csak azért nem nevezem az meg az oldalt, mert nem csinálnék reklámot nekik:

Ó Istenem, csak tudnám ennek a bolsevik csűrhének, vajon a tolvajláson, romboláson és ellenkezésen kívül, mi lehet a programja?! A jó Isten mentsen meg bennünket ettől a külföd által vezényelt kollaboráns bandátó!!!

Amihez írta a kommentelő: „Már most elkezdődik a 2022-es ellenzéki roncsderbi”… Ez a roncsderbizés különben egyszer már „bejött”, és ez biztató…

Az ellenzék nyilván nem  a kormánypártok lelkes híveit akarja megnyerni a „nemzeti minimum” elképzeléséhez, de az is világos, hogy számít „a Fideszből kiábrándultakra”.

Én nem tenném: gondolkodnék (nem egyedül, persze) egy közös, megvalósítható ellenzéki programról, és nem sandítanék se jobbra, se balra: aki jön, jön, aki nem, nem… Bíznék saját programunkban, ha már van… Szavazótáboromat igyekeznék bővíteni, de semmiképpen sem úgy, hogy veszítsek az elkötelezettekből.

A „nemzeti” jelzőt meghagynám a Fidesznek.

Nem az a feladat, hogy a Fidesz „nemzeti” vetélytársait jelenítsük meg – hiszen ez végül is elfogadása a maffiapárt propagandájának, „politikájának”. A Fidesz sugallja, mondja is, hogy a magyar választók a „nemzethez” való viszonyuk alapján oszlanak, oszthatók meg.

Én olyan programot tartanék helyesnek, amely tagadná ezt a propagandát, illetve azon kívülre helyezné magát.

Evidenciának tekinteném, hogy a magyar választókat nem a nemzethez tartozás, nem a nemzethez való viszony különbözteti meg: mindenki, aki magát magyar állampolgárnak tekinti, vitathatatlanul a politikai nemzet tagja.

Ha az én programom „nemzeti” – még ha minimum is -, azzal azt állítom, vagy legalábbis sugallom a vetélytársról, hogy az ő programja (vagy annak hiánya) nem „nemzeti”: a rendszerváltás után először fordulhat elő, hogy a Fidesz utáni világban lesz nemzeti minimum.”

Hanem?

Adja magát az elnevezés: demokratikus és szociális minimum. Ez teszi világossá, félreérthetetlenné, hogy a küzdelem nem nemzeti alapon folyik.

Szóval le kellene szállni erről a nemzeti lóról: nem az ellenzéknek vágtat az… Nem a nemzetért: a demokráciáért és a szociális biztonságért kell újra megküzdenünk. S e küzdelemben ma a nemzet jelentős részére nem számíthatunk.

Nincs mit átvenni tőlük!

Bayer: Csak nekünk adatott meg - az Isten verje meg - egy ab ovo (...) hazaárulónak született ellenzék