Szijjártó Péter szeptemberben azt mondta: megalapozatlan döntésről van szó, és Brüsszelben az európai autógyártók érdekeire hivatkoznak, de ezek a vállalatok közben szerinte „kézzel-lábbal” tiltakoznak a vámemelés ellen, mert az nekik is komoly károkat okozna, ugyanis ők is jelen vannak a kínai piacon. Ellenezzük a vámokat, ellene fog szavazni.
Ehhez képest…..
Megvan az uniós országok jóváhagyása, így
az Európai Unió 15-38,5 százalék közötti büntetővámmal sújtja a jövőben a kínai elektromos autókat.
A vámok mellett 10 tagállam szavazott igennel, 5 nemmel és 12 ország tartózkodott, utóbbit a szavazás során igenként értékelik. Magyarország mellett az utolsó pillanatban Németország is ellenezte a vámok kivetését, miután a helyi ipari szereplők jelentős nyomást helyeztek Olaf Scholz német kancellárra, hogy az intézkedés ellen szavazzon. Magyarország és Németország mellett nemmel szavazott még Málta, Szlovénia és Szlovákia is.
Szia, rendőruramék! - Kell kínai villanyautó ajándékba?
A „miért”
A vámokra a kínai állami támogatások versenytorzító hatása miatt van szükség az EU szerint. Kínában ugyanis olyan támogatásokat kapnak az autógyárak, hogy azok még a veszteségeiket is kompenzálják, ezért lehetőségük van olcsóbb autókkal megjelenni az európai piacon, ami jelentősen rontaná az európai járműgyártók piaci helyzetét.
Legalább azt döntsük el végre, hogy milyen gyarmat leszünk: kínai vagy orosz? - kommentelték Orbán BYD-gyár építős öröm-bejegyzését