Connect with us

Kerítésen innen

Szijjártó szerint dilis az, aki nem vesz fel kínai hitelt, hogy abból kínai vállalatokkal vasútat építsen kínai termékek szállítására?

Megosztás

Érdemes megjegyezni a dátumot! – 130, vagy 2.400 év múlva október 15-én lesz esedékes, hogy megtérül a Budapest-Belgrád vasútépítés. Nem olvasta félre a kedves érdeklődő és az újságíró sem írta el, valóban úgy tartják a szakértők, hogy a 85%-ban kínai hitelből épülő Budapest-Belgrád vasútvonal, amiről nagyjából ennyit lehet tudni, hiszen titkosították a szerződés részleteit, szaldója 0 legyen, vagyis ezután kezd majd az utódoknak némi hasznot hajtani.

A kormány Szijjártó száján keresztül tudatosította a nagykövetekkel, hogy Magyarországon nem "EBESZ-megfigyelgetünk", különben.....
Megosztás

Érdemes megjegyezni a dátumot! – 130, vagy 2.400 év múlva október 15-én lesz esedékes, hogy megtérül a Budapest-Belgrád vasútépítés. Nem olvasta félre a kedves érdeklődő és az újságíró sem írta el, valóban úgy tartják a szakértők, hogy a 85%-ban kínai hitelből épülő Budapest-Belgrád vasútvonal, amiről nagyjából ennyit lehet tudni, hiszen titkosították a szerződés részleteit, szaldója 0 legyen, vagyis ezután kezd majd az utódoknak némi hasznot hajtani. Na nem a hitelezőnek, Ő ugyanis Öntől, meg Öntől, szóval mindannyiunktól behajtja kamatostól!

Kíváncsi lennék, az otthoni büdzsét is hasonlóan kezelik a döntnökök?

A jelképes alapkőletétellel hivatalosan elkezdődött az ország jelenleg folyamatban lévő legnagyobb építési beruházása, a Budapest–Belgrád vasútvonal Soroksár és Kelebia (vagyis az országhatár) közti felújítása. Az eseményre Kiskunhalason, vagyis a vonal déli végén kerítettek sort, részt vett Palkovics László innovációs miniszter, egyben a felújításért felelős kormánybiztos, Tomislav Momirović szerb közlekedési miniszter, Homolya Róbert, a MÁV–Volán-csoport elnök-vezérigazgatója, Bányai Gábor országgyűlési képviselő és videokapcsolaton keresztül Ning Jizhe, a kínai Fejlesztési és Reform Bizottság alelnöke.

Hitel hitel hátán….

A 2019-ben aláírt kivitelezési szerződés azért csak 2020 közepén lépett hatályba, mert addigra sikerült tető alá hozni a kínai Eximbank és a magyar állam közti hitelszerződést.

A hitel minden részletét nem ismerni, Varga Mihály pénzügyminiszter annyit árult el róla, hogy fix, 2,5 százalékos kamatozású, és a projekt körülbelül 700 milliárd forintos összköltségének 85 százalékát fedezi – vagyis megelőlegezi, hiszen hitelről van szó.

Szijjártó kemény szavai….

„Mindazok, akik a Budapest-Belgrád gyorsvasút kiépítése, illetve a görög kikötőket Nyugat-Európával összekötő szállítási útvonal létrehozása ellen érvelnek, Magyarország és Szerbia versenyelőnyét akarják elvenni”

– jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Újvidéken, a Budapest-Belgrád vasútvonal Újvidék és Kelebia közötti szakaszának alapkőletételén. Szijjártó Péter az MTI beszámolója szerint hozzátette:

„Akik a projekt ellen érvelnek, más országok malmára akarják hajtani a vizet, és szembe mennek a magyar és a szerb nemzeti érdekekkel.”

A miniszter arról beszélt, hogy egyre több kínai áru érkezik a görögországi kikötőkbe, és ezen áruknak valahogy el kell jutniuk Európa középső és nyugati felébe

Így egy nagy verseny indult meg azért, hogy mely országokon keresztül fog vezetni a leggyorsabb szállítási útvonal. Szerbia és Magyarország is benevezett ebbe a versenybe, ehhez azonban arra van szükség, hogy legyen egy modern, gyors közlekedést lehetővé tevő, biztonságos vasútvonal, mondta. Hozzátette: ennek a megvalósítása zajlik most Belgrád és Budapest között, és 2025-re mindkét oldalon elkészül a vasút. Az új, több mint 300 kilométeres vasútvonal

„kétvágányúsított, végig nagy sebességet lehetővé tevő villamosított vasútvonal lesz, ezzel Magyarország és Szerbia fogja biztosítani a leggyorsabb szállítási útvonalat a görög kikötők és Nyugat-Európa között”.

Kapcsolódó

 

Szijjártó szerint dilis az, aki nem vesz fel kínai hitelt, hogy abból kínai vállalatokkal vasútat építsen kínai termékek szállítására?

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Bronzi

    2021.11.22 19:32 at 19:32

    Igy már érthető, hiszen Belgrád nagy multú és közismert görög kikötő!

  2. LUCI

    2021.11.23 11:25 at 11:25

    A MAGYARORSZÁGON volt ipart már tönkretette a KÍNAI BÓVLI…most jön a nyugati országok iparának tönkretétele..

  3. Pingback: Kövekből épül a mérföldkő - "Aki rossz fényt vet mit arat?" - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük