Az év embere: a kétkabátos Matolcsy

Schmidt Mária lapjánál, a Figyelőnél Matolcsy György lett az év embere. Mielőtt fanyalognánk emiatt, és befognánk az orrunkat, érdemes, ha csak nagy vonalakban is, végignézni ezt a sajátosnak is nevezhető, nagyívű életpályáját. Mely pálya, állásokban bővelkedett ugyan, ám valóságos munkavégzés tekintetében már kevésbé volt ennyire számottevő.

Matolcsy soha nem termelt, mindig csak költött

Nem szeretnénk senkit sem elszomorítani, de tartozunk annyival az igazságnak, hogy kimondjuk: Matolcsy György soha nem dolgozott a versenyszférában. Soha be nem tette a lábát (be nem engedték?) olyan munkahelyre, ahol új értéket állítottak elő, termelték a pénzt, fialtatták. Mindig olyan helyekre vetette a sors, ahol költeni kellett az erőforrást, kihelyezni, elosztani.

Orbán Viktor jobbkeze, mellesleg még az állampárt tagjaként, 1977 és 1990 között az alábbi munkahelyeken építette a szocializmust: Ipargazdasági és Iparszervezési Intézet (munkatárs), Pénzügyminisztérium, Ipari főosztálya (főelőadó, osztályvezető), Pénzügyminisztérium Miniszteri Titkársága (titkárságvezető), Pénzügyminisztérium Koordinációs Bizottsága (osztályvezető-helyettes), Pénzügykutató Intézet (munkatárs, tudományos főmunkatárs).

Matolcsy György (már nem a megszűnt MSZMP tagjaként), 1990-től napjainkig az alábbi munkahelyeken dolgozott: Pénzügykutató Rt. (munkatárs, tudományos főmunkatárs), Miniszterelnöki Hivatal (politikai államtitkár), Privatizációs Kutatóintézet (igazgató), Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (a magyar állam képviselője), Tulajdon Alapítvány Privatizációs Kutatóintézet (igazgató), Növekedéskutató Intézet (igazgató), Gazdasági Minisztérium (miniszter), Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (kuratóriumi elnök), Országgyűlés (képviselő), Nemzetgazdasági Minisztérium (miniszter).

Nyilván minden feladatnak megfelelt, mindenre alkalmas volt, mindenhol helytállt

Miniszterségét leszámítva a többi munkaköre nem a nagy nyilvánosság előtt zajlott. De nyoma azért néhol megmaradt – nem sok, de tanulságos. Emeljünk ki egyet a számos közül, azt, amikor még az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankban képviselte Magyarországot, kétkabátos Matolcsyként ismerték a kollégák.

Ennek, mint majdnem minden más elnevezésnek, története van. Nem egyik pillanatról a másikra pattant ki valakinek az agyából, hogy akkor a Matolcsy mostantól legyen kétkabátos.

Két kabátja volt neki, innen a név.

Matolcsy többnyire az irodaházzal szemközti klubban töltötte a munkaidő nagy részét. Nem lehetett ráfogni, hogy tétlenkedett volna, ellenkezőleg: mindig csinált valamit. Úszott, relaxált, olvasott, mikor mi adódott. Majd, még a munkaidő vége előtt, felvette az egyik kabátját, és hazament. De nem úgy ment haza, mint más, közönséges földi halandó tette volna: hebehurgyán, bele a vakvilágba. Matolcsy mindig tartott a szobájában a fogason egy második kabátot, vagy egy felöltőt, zakót, és a kollégák, ha bárki kereste, azt mondták: nem tudom, hol van, biztosan csak kifutott a szobából, hiszen itt lóg a kabátja!

Egyszer majd az ő csillaga is leáldozik, és akkor végleg veszi a kabátját.

Mindkettőt.