Koronavírus
Az ingyenes parkolást a kerületi polgármesterek nem támogatták
A koronavírus-járvány miatt a kormány által hétfőtől bevezetett teljes körű ingyenes parkolást a kerületi polgármesterek nem támogatták, és a díjmentesség hatására a közösségi közlekedés kihasználtsága nem csökkent, viszont az elmúlt hetekhez képest érdemben nőtt a közúti forgalom Budapesten – írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A főpolgármester kiemelte: azt ígérte a fővárosiaknak, hogy a rendkívüli helyzetben is csak olyan döntést hoz, amely többséget kapna a Fővárosi Közgyűlésben, vagyis a polgármesterek többsége támogatja.
„Nos, a teljes körű ingyenes parkolást a polgármesterek nem támogatták, méghozzá jó okból” – írta Karácsony Gergely.
A főpolgármester erre Belváros-Lipótváros Fidesz-KDNP-s polgármesterének nyilatkozatát idézte, amely szerint Szentgyörgyvölgyi Péter arról beszélt: nem tehetnek olyan szakmai javaslatot, amely veszélyezteti a kerületben élők parkolását a lakóhelyüknél, és nagyobb forgalmat okoz. Ez ugyanis szerinte elősegítheti a koronavírus terjedését, tehát ellentmond az operatív törzs azon állásfoglalásának, amely a lakhely elhagyásának korlátozására hívja fel a figyelmet.
„Vagyis a járvány nem tud változtatni azon a tényen, hogy a belső kerületekben nagyjából kétszer annyi az autó, mint a parkolóhely”
– írta Karácsony Gergely, hozzátéve, „és ezen a miniszterelnök sem változtatott”.
A bejegyzése szerint a közlekedési adatok alapján az látszik, hogy
jelentős részben olyanok ültek autóba, akik eddig otthon maradtak.
Továbbá a közterület-felügyelők jelentései szerint a szabálytalan parkolások száma visszaállt egy átlagos hétköznapnak megfelelő szintre, több esetben a közlekedést akadályozó parkolás miatt kellett intézkedni.
Karácsony Gergely közölte, a kórházak környékén, ahol ez indokolt, az egészségügyi dolgozóknak parkolóhelyeket jelölnek ki, hogy ott ne fogyjanak el a helyek.
Közben a Fidesz máris nekiesett az ellenzéknek
Egészen megdöbbentő az ellenzék viselkedése a koronavírus-járvány alatt
– közölte a Fidesz hétfőn az MTI-vel.
A kormánypárt közleményében úgy fogalmazott, „miközben Európában tízezrek halnak meg és Magyarországon is bármikor beléphetünk a tömeges megbetegedések szakaszába, ők mégis ugyanazokat a politikai játszmákat játsszák, mint mindig”.
A Fidesz hangsúlyozta,
„elképesztő, hogy ezt az ellenzéki pártokon kívül mindenki látja és megérti”. „Ők mégis csak azzal vannak elfoglalva, hogy az ellenzéki polgármesterek és az ellenzéki pártok hogyan húzhatnák ki magukat a kölcsönös teherviselésből, a közös feladatokból
– közölte a kormánypárt.
(MTI)
Szerző
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?