Ez a nap
Az LMP-nek fontos a nők és férfiak társadalmi egyenlősége
Az LMP kormányra kerülése esetén visszahozná az alaptörvénybe, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár, mert a párt számára fontos a nők és férfiak társadalmi egyenlősége – mondta a párt miniszterelnök-jelöltje hétfőn tatabányai sajtótájékoztatóján.
Készítsenek az állami vállalatok nemek szerinti bérkimutatást
Szél Bernadett emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor kormánya kivette az általuk Alaptörvénynek nevezett Alkotmányból, hogy a nőknek és a férfiaknak ugyanannyit kell keresniük, ha ugyanazt a munkát végzik.
A politikus hozzátette, szeretnék elérni, hogy az állami vállalatok nemek szerinti bérkimutatásokat készítsenek, valamint a munkavállalóknak megadnák a jogot, hogy megismerjék munkahelyük bérezési gyakorlatát az adott pozíciókban.
Szél Bernadett úgy vélte, a bérek felzárkóztatását a közszférában kellene kezdeni, ahol számításaik szerint a munkakörök közel 80 százalékát nők töltik be. „A közalkalmazotti bértáblát a minimálbérhez kell igazítani, és egy 300 milliárd forintos keretből béreket kell emelni” – jelentette ki.
Hatályba kell léptetni az isztambuli egyezményt
Az LMP miniszterelnök-jelöltje elmondta, hogy a gyermeket nevelő nők rugalmas foglalkoztatásának formáit járulékkedvezményekkel ösztönöznék, valamint szeretnék elérni, hogy a bölcsődébe járó gyerekek aránya elérje az adott korosztály 33 százalékát, ami a férőhelyek megduplázását jelenti.
A politikus rámutatott, hogy hatályba kell léptetni az isztambuli egyezményt, tenni kell a családon belüli erőszak ellen. Kijelentette, szükség van az áldozatokkal foglalkozó szakemberek képzésére, férőhelybővítésre, áldozatközpontú hatósági és bírósági eljárásokra, valamint a civil szervezetek bevonására.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?