Kerítésen innen
Az MDF-es Herényi újratöltve – él a választhatóság jogával!
Herényi Károly gondolt egy nagyot és úgy döntött, hogy „de jó lenni polgármesternek…” és összecsapta bokáját és beállt a „független polgármesterjelöltek” táborába.
„úgy döntöttem, hogy élve a demokrácia legfontosabb alapintézménye adta joggal…”
Herényi Károly, az egykori MDF egykori frakcióvezetője és ideiglenes elnöke közösségi oldalán – „…ahogyan ez itt szokás…” – jelentette be a nagy eseményt:
„Tisztelt és Kedves Barátaim! Balatonföldvár Polgárai!
Megfelelő mérlegelés után úgy döntöttem, hogy élve a demokrácia legfontosabb alapintézménye adta joggal, a választás és a választhatóság jogával, az őszi önkormányzati választáson független jelöltként elindulok a polgármesteri tisztségért.
Feltett szándékom
Balatonföldvár lakói között az együttműködés kultúrájának erősítése, a ma országosan domináló szembenállás „kultúrája” helyett, ahogy ezt a magyar Országgyűlésben éveken át tettem. Részletes programomat megismerhetik a hamarosan elinduló honlapunkon.
A következő napokban sor kerül azoknak a képviselőjelölteknek a bemutatására is, akikkel egy csapatban dolgozunk a választások előtt, és reményeink szerint az Önök bizalmából azt követően is.
Ezen kívül egy átgondolt forgatókönyv szerint minden Önök által elérhető fórumon bővebben hallhatnak, olvashatnak arról, hogy mit gondolok és tervezek a legfontosabb, sokunkat érdeklő ügyekről. Pl.:
• A bevezetett fizetős parkolók és strandok helyzetének felülvizsgálata.
• A lakossággal történő, mindenki számára elfogadható kapcsolattartás megteremtése.
• A település rendezettsége, kertészeti, parkosítási, virágosítási szemszögből.
• A város építészeti megoldásai a múlt, jelen, jövő összefüggésében.
• A kistérségi partnerség erősítése, a társ Önkormányzatokkal szükséges és elvárt együttműködés szintjének emelése.
Jelmondatom,
amit teljesen őszinte szívvel vallok:
nekem Balatonföldvár POLGÁRAI a legfontosabbak!
Herényi Károly
Balatonföldvár”
Szerző
Friss
- Irán lassan magára marad az Izrael folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is