Ez a nap
Az OLAF már a szegények élelmiszercsomagjainál is vizsgálódik
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) előzetes eljárásban vizsgálja, hogy történt-e csalás vagy szabálytalanság az uniós társfinanszírozású Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében kiosztott élelmiszersegélyeknél – tudta meg a 24.hu. Az élelmiszercsomagokat a legnagyobb nélkülözésben élő magyarok megsegítésére szánták, 2017 decemberében 11 ezer élelmiszercsomagot juttattak el a nyomorgókhoz.
A kétéves csúszással indított közbeszerzés gyanús részleteit Hadházy Ákos LMP-s politikus tárta fel. A beszerzésre, dobozolásra, elosztásra kiírt tenderre négy cég jelentkezett, végül csak egy, a Halker maradt versenyben, így el is vitte a bruttó 17,4 milliárd forintos megbízást.
Hadházy a 444.hu-nak elmondta: találkozott a Halker egyik dolgozójával, aki szerint előre tudták, hogy nyerni fognak, sőt, egy olyan táblázatot is eljuttatott a politikushoz, amire a tolnai szociális intézményeknek adott ajánlatok mellé ceruzával beírta, hogy a piaci cégeknek mennyivel olcsóbban adják az egyes árukat, mint a rászorulókkal foglalkozó intézményeknek. A táblázat szerint amíg a sajtkrém kilóját a cégek 879 forintért megkapják, addig a szociális intézményeknek 1020 forintot kell fizetni kilónként. Hadházy a portálnak azt mondta:
Sok közbeszerzési piszkos manipulációt láttam már, de ennél aljasabb csalást még nem találtam: éhező gyermekeket segítünk EU-pénzből, de egy sor ajánlatot kizárunk, mert túl olcsó – így ennyivel kevesebb gyermeken lehet segítsen, vagy ugyanannyi csomagba jóval kevesebb adomány jut. Afrikai banánköztársaságokban sápolja így le helyi maffia a nemzetközi segélyeket.
Ugyanennek a programnak az első, kisebb költségvetésű fele is botrányt kavart: 2017 júniusában úgy osztották szét az egymilliárd forint uniós pénzből vásárolt élelmiszert, hogy a szállításra használt kartondobozok oldalán, a kormányzati óriásplakátok dizájnját utánzó felirat azt hirdette, hogy
Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el önhöz és családjához.
Arról azonban egy szó sem esett, hogy a segítséget az EU finanszírozta.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is